Barion Pixel
Keresés

10+1 trükk a szorongás leküzdésére

10+1 trükk a szorongás leküzdésére

A téma örökös aktualitása révén, sajnos megér egy külön mesét a félelem és a szorongás kérdése, hisz kivétel nélkül, szinte mindannyiunkat érint. Akár csak egy bizonytalan, változó élethelyzetről révén szó, sajnos ismerős az érzés, hiszen mondhatni, hogy nincsen ember félelem nélkül, így alább néhány trükk a szorongás leküzdésére.

Mindenki ismeri a fájdalom és a mindent átjáró, belső, sokszor alaptalan szorongás érzését, melybe hajlamosak vagyunk néha túlzottan, illetve hosszasan beleengedni magunkat.Érdekes felfedezés, hogy a félelem+ annak visszaverődése egyenlő az előrelépés, avagy a fejlődés folyamatával. Bárminemű visszajelzés, tükröződés hiányában sajnos a fejlődés sem megy végbe, helyette a fájdalom marad.

A folyamatos változás és fejlődés hitében, alább 10+1 trükk a szorongás leküzdésére, mellyel elhagyható az érzések legnyomorultabbika:

1. Tágítsuk a perspektívát!

Mivel gyakran valami rég elavult, minket már nem szolgáló dologhoz ragaszkodunk észrevétlenül -nem látván általa az előttünk, körülöttünk és a rajtunk kívülálló, azon túlmutató dolgokat, érdemes lenne letenni, azaz megszabadulni a felesleges terhektől. Ezáltal egy lépést hátralépve, kívülállóként, egyfajta szemlélő üzemmódban, mintha fentről, madárperspektívából tekintenénk önmagunkra és az életre. Ez mindenkor sokat segíthet, hogy útjára engedhessük a felesleges dolgokat.

2. Változtass a gondolataidon és megváltozik körülötted minden, az egész élet.

Nem vitatott, hogy a napi kb. 60-80 ezer gondolatunkkal, mennyi galibát okozunk saját magunknak, ráadásul mindezek jórésze körforgásszerűen ismétlődik. Érdemes megtalálni a negatívot kiváltó ravaszt, eljutni a gyökérhez, miáltal egy-egy ismétlődő gondolatfolyam kiváltódik, mely mindent megelőz.

Többnyire egésze más az, amire tippelünk és az, ami valóban kiváltja a negatív reakciók sorozatát, ezért igazán nincs könnyű dolgunk. Kezdjünk másként nézni a gondolatainkra és semmiképpen ne azonosítsuk magunkat velük, mely az egyik legfőbb hiba, mely újabb mélységekbe ránthat. Észrevehetnénk, hogy a cikázó gondolatok mögött, valójában mi magunk állunk megfigyelőként, így kellő távolsággal elharárolódva tudjuk elkapni és jobb esetben némi gyakorlással felülírni a szükségtelenül negatív mintázatú, felesleges gondolatmenetet.

3. Láss tovább a napi aktivitásokon, feladatokon!

A mindennapi monoton teendőink körforgásában, fontos, hogy megtaláljuk a jelentőségét és értelmét a feladatunknak, hogy azon túllépve észrevegyük, hogy milyen nélkülözhetetlen az, amit cselekszünk. Legyen szó a legkisebb dologról, akár egy finom vacsora elkészítéséről, mellyel örömet szerzünk, ellátjuk a családot stb.. fontos, hogy érezzük, hogy mások segítségére és hasznára válnak tetteink. Nem kell feltétlenül megváltani a világot ahhoz, hogy azt érezzük, hogy érdemes élnünk valamiért. Találjuk meg ezt a nemes célt, mellyel rengeteg örömet szerezhetünk másokon keresztül, saját magunknak is.

4. Vegyük észre és fókuszáljunk a körülöttünk lévő, egy-egy természetes dologra, látképre, egy műalkotásra, melynek részleteit megfigyelve, azonnal megnyugszunk. Egy-egy műalkotás, festmény, fotó tüzetesebb felfedezésével, azonosulni tudunk az alkotó aktuális szemlélete, problémájával, mely a magunk segítségére siethet ott és akkor, amikor ennek szükségét érezzük.

5. Elcsépelt tán, de az a bizonyos pozitív öröm és a hála érzete, azonnal kiüt minden egyéb zavaró és oda nem illő gondolatot. Rengeteg módja van, hogy észre- és számba vegyük – akár leírva- mindazt, aminek örülhetünk és jó érzéssel tölt el, csak talán néha már túl természetesnek vesszük a körülöttünk lévő, megszokott dolgokat.

Nem felejthetünk el örülni mindannak, ami már a mienk, és ami adott esetben még ránk vár. Fontos, hogy legyünk specifikusak és részletesen fogalmazzuk meg mind magunk, mind mások számára, hogy mi az az adott dolog, amiért hálát adhatunk. Ne felejtsük el méltatni, dicséretet adni a környezetünk számára, melytől a saját napunk is megédesedik. Adjunk figyelmet, szeretetet és törődést egymás számára, mely még az immunrendszerünkre is igen jó hatással van.

6. Elengedhetetlenül fontos az inspiráció jelenléte, hogy motiváltan és tettre készen éljük a napjainkat. Legyen szó egy jó könyvről, előadásról, beszélgetésről, megéri szinten tartani magunkat és nyitottnak maradni az új, erőt adó, pozitív gondolatokra, hogy mindig tanulhassunk valami egészen újat, miáltal folyton frissülünk mi magunk és általa, emberi viszonyulásaink is.

https://www.youtube.com/watch?v=68ZcE5GQP9c

Rendkívül fontos lenne a reggelek zajtól és külső, azonnali zavaró hatásoktól mentes – emailek, telefonok helyett – a céljaink leírása és az, hogy hallgassunk vagy olvassunk bele egy kiragadott könyv v. előadás részletébe, miáltal erőt és frissülést kaphatunk az előttünk álló nap egészére.

7. Örök trükk a szorongás leküzdésére: a relaxáció -vagy a még ennél is többet, mélységeket adó meditáció– elengedhetetlen fontossága, amit szintén számtalanszor hallani, de kétségtelen, hogy megéri azt a kis ráfordított időt.

Iktass be’ időpontot saját magaddal, hogy legalább egy negyedóra erejéig békés nyugalomban, mindenféle zavaró, külső tényező hiányában le tudj kissé csendesedni, magadra figyelni. Ekkor nem árt megkérdezni önmagunktól, hogy hogy vagyunk, mi bánt- zavar jelenleg, mit tehetek, hogy jobban érezzem magam.

Amíg általában soha nem mondunk le egy mással való, fontos időpontot, viszont annál nehezebben találunk utat saját magunkhoz, a belső mély világunkhoz, miáltal nem csoda, ha sokszor teljesen össze vagyunk zavarodva a világban zajló káosz hatására.

8. A rendszeresen beiktatott testmozgást nem érdemes külön ecsetelni, inkább annak kihívást jelentő, akár közösen végzett ütemezését érdemes tartani.

 Nagyon ötletes lehet akár egy családon belül is, a mindenki által használt lépésszámláló közreműködésével, napi szinten versenyt hirdetni, hogy ki tette meg aznap a legtöbb lépést..   

9. A jelenbe való visszatérés rendkívül jól működő technikája, mely az egyik legegyszerűbb és hasznosabb metódusa az aggodalom elűzésének.

Köztudott, hogy amikor túlaggódjuk a dolgokat, általában a múlton rágódunk, vagy a jövőtől szorongunk, de soha nem a jelen pillanat nyugalmát élvezzük. Megoldásként, erre kiváló technika az érzékeink fejlesztésével érhető el, melyhez minden érzékünkre szükség van.

-Elsőként a látás újra felfedezése: vegyük észre azt az 5 dolgot, ami körülöttünk van és tüzetesebben szemléljük meg.

-Majd találjunk 4 dolgot, amit megtapinthatunk, foghatunk. Érezzük az anyag textúráját, a felületét és élvezzük azt, hogy megérinthetjük.

Halljunk meg további 3 dolgot, amit a fülünkkel érzékelhetünk, utána pedig szagoljunk meg 2 dolgot, aminek az illatát érezhetjük.

-Mindvégül pedig az íz érzékelése maradt, így finoman próbáljunk egy ízvilágot kifinomultan érzékelni, mely valódi érzéki örömmel ajándékoz meg minket.

Ebben a csökkenő sorrendben kezdjük el a legapróbb dolgokat felfedezvén, egy egészen más minőségben tapasztalni, miként egy kisgyermek, aki először fedezi fel a világot.

10. Éppen az érzékek végett nem elhanyagolható az illatok szerepe, miáltal az otthonunkban kedvenc, kellemes meghittséget, jó érzést keltő illatáradatot teremthetünk, mely egészen jótékonyan hat a közérzetünkre is.

A gyertyák, az aromalámpa vagy diffúzor hatása kész csodákat tehet.

Akár a szantál, citromfű vagy a levendula is rendkívül finom, kényeztető hatással bír az idegrendszerünk elsimítására, de bármely, számunkra kedves illat jótékonyan hat.

11. A hangok fontossága sem elhanyagolható, mert néha a teljes csend, de többnyire talán mégis a kellemes, kényeztető zene az, mely szinte észrevétlenül stimulálja a hangulatunkat, melyet érdemes a napjaink részévé tenni.

Rendkívül izgalmas kaland mindez, érdemes játszani, próbálgatni a számunkra leginkább beváló trükköket..

Várok minden ezirányú tapasztalatot, kérdést és észrevételt, hogy egy sokkal szebb, kellemesebb életet és jelent teremthessünk.

Alább egy forradalmi app, melyről bármikor hallgatható a legtágabb zenei repertoártól a legkiválóbb önfejlesztésig bármi, melynek szükségét érezzük:

blinkist.o6eiov.net/DVLmY2

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek