Barion Pixel

4 apró szokás, melytől az élet új lendületet kap

Elindult az év, egy új évkezdet, melybe az előző után meglehet, hogy tele kétellyel és félelemmel, jobb esetben mégis reményekkel telve, lendülettel vágunk bele.

Nem kérdés, hogy egy nagy korszakváltás vette kezdetét, és amint ezt a korábbi jelekből már következtetni lehetett, mindez elkerülhetetlenül elérkezett. Nem könnyű a változás, és ha már szinte semmi nem is lesz már olyan, mint azelőtt volt, mégis hiszem, hogy esélyünk van rá, hogy az eddiginél egy sokkal letisztultabb és szebb világot teremthetünk magunknak. Próbára vagyunk téve mindnyájan, és ámbár még felülről mozognak azok a szálak, de mi mégis túlélőként megyünk át az emberiség legnagyobb megpróbáltatásainak egyikén.

Kedvenc élettrénerem, Amerika szerte az egyik legnagyobb marketing- és life coach hihetetlen előadásai rengeteg erőt, energiát, kitartást, kellő lendületet és nem utolsósorban a tanulás minden örömét megadják számomra ahhoz, hogy a lehető legjobbat és legtöbbet hozhassam ki az élet jelenlegi, kiszámíthatatlan korszakából is.

Ő pedig nem más, mint Brendon Burchard, akinél elhivatottabb, lendülettel teli és szenvedélyesebb előadót kevesen ismerhetnek világszerte, és akinek az egész élete az emberek segítése, az életük különféle területeinek előmozdítása a fő küldetése. Hihetetlen, hogy milyen mély, magával ragadó és elhivatott szenvedéllyel tartja az előadásait és milyen hatással tudja milliók életét megváltoztatni.

A minap épp a ’Pezsdítsd fel az életedet’ előadássorozatának egyik részét hallgatva fogott meg néhány apró dolog, mely a saját életemben is rendkívül jól működik, így gondoltam, hogy mikor máskor is aktuálisabb, hogy megosszam mindezt, mint most az év kezdetén.

Ez pedig nem más, mint 3 apró alapvető dolog, mely szintekkel emelheti meg az életünk megélt minőségét, amit mindenkinek csak ajánlani tudok. Mivel a napunk behangolása már a reggeli ébredés pillanatában elindul, ezért nem mindegy, hogy milyen irányba tereljük az elénk táruló napot.

Köztudott és -sajnos saját tapasztalatból- is elmondható, hogy a legtöbbünk mobiltelefonnal a kezében, a külvilág üzeneteit befogadva indítja a napját már a kora reggeli órában, még mielőtt bármi egyéb fontos dolgot tett volna a saját maga hasznára, egyszerűen csak önmagáért. A telefon az első stresszfaktor, melynek azonnal kitesszük magunkat, és szinte észre sem vesszük, de már azon kényszer hatása alá kerültünk, hogy reagálnunk kell a minket megtaláló külvilág üzeneteire. Ez természetesen elkerülhetetlen, de ha jót akarunk magunknak, talán mégsem ezzel kéne kezdenünk

  1. Ehelyett viszont egy rövid, testi-lelki gyakorlat a felkelés után való azonnali beiktatásával, új irányba terelhetjük a nap további folyását.

Legyen ez akár egy kis kardio, 20 perces jóga, 5 tibeti gyakorlat, qi-gong vagy tai-chi, tánc, vagy bármilyen mozgás, amihez épp kedvünk van.

https://www.youtube.com/watch?v=Z5_ljwWHxeA&t=12s

2. A lelki gyakorlat részeként pedig a kedvenc idézetünk, könyvfejezetünk, pozitív mondásunk, vagy bármilyen inspiráló szöveget elolvasván, már lelkileg is felvértezzük magunkat az új nap elénk táruló kihívásaira.

https://napimuzsa.hu/eletmod/17-inspiralo-elgondolkodtato-idezet-a-nagyszeru-gandhitol/

3. Eleinte még bármily nehezünkre esik is mindez, de még mindig hanyagoljuk azt a telefont- majd pedig ezek elvégeztével jelöljük ki a nap három legfontosabb, megoldandó feladatát, azaz írjuk fel az aznapi prioritásainkat.

Ezzel elkészülvén, az elvégzett feladat jóleső érzésével, igazi lendülettel vághatunk neki a napnak. Idővel azon kapjuk magunkat, hogy mindez egyre inkább a reggeli rutinunk egyik legfontosabb, önmagunkat építő és növekvő szokása lesz, ami után egészen másként vesszük majd az akadályokat.

4. Akad még egy, szintén betartandó tanács az esti szokás kialakítását illetően a nap zárására is, az pedig nem más, mint hogy lefekvés előtt írjuk le azt a 3 dolgot, melyet szépnek, vagy jónak találtunk a nap folyamán. Legyen az bármely legapróbb dolog, mely napközben megérintett bennünket, és amit felelevenítve, papírra vetünk, miáltal újra elfog a jóérzés, mely hatott ránk.  Meglátjuk majd, hogy ezzel a pofonegyszerű, viszonylag könnyű elhatározással az új szokások kialakításával, szinte már azonnal számottevő pozitív hatást érezhetünk, melytől egy idő után új távlatok és lehetőségek nyílnak meg életünk számos területén.

Mi mást tanácsolhatnék még így évindításként, mint hogy vágjunk bele, hogy a saját bőrünkön tapasztaljuk meg az élet új dimenzióinak a megnyílását, tessék hát kipróbálni!

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek