Barion Pixel
Keresés

A bőr örök réme, avagy hogyan küzdjük le a pattanásokat?

A szépség egyik legárulkodóbb és legszembetűnőbb megnyilvánulási formája maga a bőr, melyből is az arc, illetve a kéz bőre, ami kimondottan előtérbe kerül a társas kommunikáció során.

Az immunrendszer ezen elsődleges védőszerve, mely testünk egészét befedi, határol el minket a külvilágtól -egyfajta testtérképként is funkcionálva – többnyire kiválóan árulkodik a bennünk zajló folyamatok legmélyéről.

Nem véletlenül a szép bőr az egészségünk fő ismertetőjele, ezért is vagyunk oly sokat hajlandóak áldozni mind törődésben, mint pedig a különféle, akár méregdrága kozmetikumok területén.

A szépség megítélésében számomra mindig kiemelt szerepet töltött be a bőr, mint az önkifejeződés sokatmondó eszköze.

Ázisában -főként Japánban- többször megfordulva mindig csodálva figyeltem az ázsiai emberek kortalanul szép bőrét, és folyton azon tűnődtem, hogy vajon mi lehet a titkuk.

A genetika, a földrajzi adottságokon, a táplálkozáson, és az intenzív fényvédelmen kívül természetesen az úgynevezett ’bőrkultusz’ és a tudatos bőrápolás az, mely áthatja a helyiek mindennapi szokásait.

Mivel egészen fiatal kamaszkorom óta pattanásokkal küzködtem, így számomra elsődleges küldetésnek számított a tiszta, szép bőr titkainak megfejtése, mely rengeteg küzdelem, kísérlet, személyes tapasztalat és több mint húsz évbe került, hogy a nagyvilágból összegyűjtve tanuljam meg a test-lélek-bőr és a szépség minden trükkjét, csínját-bínját.

Mivel az egészség záloga maga a szépség, így mindez már a reggeli rutinnal, az elfogyasztott citromos- vagy mézes melegvízzel kezdődik, és a tudatos étkezésen át a bőrápolási szokások teljes arzenáljáig, a testmozgáson át az arcgimnasztikáig öleli fel az ember önmagával való törődését.

Probléma:

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a pattanásos bőr egy rendkívül kényesen egyedi és kivételes eset, mely bonyolult összetettsége és egyéni okai révén speciális figyelmet és törődést igényel. Néha csak évek elteltével, vagy még akkor sem fejthető meg a valódi oka, ezért rengeteg odafigyelést és türelmet igényel viselőjétől.

Szomorúan tapasztaltam, hogy Európa legjobb bőrgyógyászait bejárva sem sikerült a konkrét okot felfedni és választ kapni a problémámra, így már-már végleg kétségbeesve, a legmélyebb reménytelenségig eljutva adtam fel majdnem a küzdelmet.

Tanulság:

Az orvosok által felírt különböző antibiotikumok, felesleges hormongyógyszerek, illetve szteroidok is csak ideig-óráig szolgáltak segítségül, mígnem egyszer az ország egyik legjobb helyi bőrgyógyásza -legnagyobb meglepetésemre említette, hogy a bőr sok esetben az emésztés külső megnyilvánulási formája.

Azt ajánlotta, amit évekkel később egy londoni onkológus és gyógyszerészkutató professzornő szintén -mely már egy korábbi cikkemben is szerepelt- hogy reggelente ébredés után egy evőkanálnyi, bármilyen jó minőségű olajat, néhány csepp citromlével vagy almaecettel vegyítve érdemes bevenni, mely azonnal és kitűnően indítja be az epe és a májműködést.   

Pattanás ide vagy oda, természetesen ez mindenkinek csak a javára válik, így azóta előszeretettel ajánlom ezt minden közeli ismerősömnek.

Megoldás:

A vérkeringés fokozása és általa a bőrlégzés beindítása szintén az arc szépségét hivatott fokozni, így a különböző arcgimnasztika, rendszeres masszázson túl ,a reggeli hideg vizes arckefe néhány perces használata is rendkívül hatásosnak bizonyult.

Egyetlen kritériuma mindennek az, hogy a bőrön épp ne legyenek nagyon gyulladt, elfertőződésre hajlamos pattanások.

Ha netán mégis gyulladt a bőr, akkor addig a hideg-meleg váltakozó arcmosás rendkívül ajánlott a méregtelenítési folyamatok, a bőrlégzés serkentése és a vérkeringés fokozása érdekében.

Mivel a probléma mint kívül, úgy belül is kezelendő, külsőleg pedig az alábbi természetes összetevőjű arctonik az, mely egészen kritikus esetekben is igen hatékonynak bizonyult.

A problémás bőr rendkívül szerteágazó bánásmódja révén lehetőség van egy részletes, jómagam által kidolgozott, hamarosan induló kurzus-programra, melyben 2 hónap teljes szokás- és életmódváltással nagy sikerrel megállítható és javíthatóak az aknékkal küzdők bőrképe, mely visszaadhatja azt a könnyed és szabad önbecsülést, mely a szép bőrrel rendelkezők sajátja.

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek