Mielőtt ezekben a kaotikus időkben elfelejtenénk, óhatatlanul elérkezett, lassan már véget is ér a farsang rejtélyes időszaka, mely elkerülhetetlenül a régi emlékek és a hagyományok megélésére sarkall. Emlékszem gyermekéveimre, mennyire vártuk mindig ezt a különös és ígéretes napot, amikor mindenki önmagából kilépve, valami egészen belső mély vágyakozást megélve, egy rejtélyes hős vagy hősnő bőrébe bújhatott, megélve általa a mesék ígéretes világát. Emlékszem a sok finomságra, süteményre a mennyei fánkra, és az önfeledt táncra, mely soha nem akart véget érni, az ebédlő és az osztályterem különös illatára, mely oly édesnek tűnt ezekben a napokban.
Aztán ahogy teltek az évek, szinte megfeledkeztünk az év e különös időszakáról bár – kis baráti körünknek hála – mi azért tettünk róla, hogy ez ne így legyen, ahogy ez a néhány évvel ezelőtti szlovák kastélyhotel farsangi mulatságán született kép is mutatja, mely egy felejthetetlen estét takar.
Emlékszem, mint egy valódi időutazás szereplői, amint játszadozó gyerekként rohangáltunk fel- alá a kastély folyosóin keresztül, annak minden zegzugát felfedezve, mely végül a bálterem falai között végződött.
Az élet állandó változásában, ennek a télbúcsúztató örömnek a felidézésére szedtem össze néhány örökérvényű farsangi gondolatot, melyet jövőre talán méltóbb módon is megünnepelhetünk.
”A jelmezbálban az a legjobb, hogy az ember kibújhatik a saját bőréből, hogy más lehet, tökéletesen más, mint aki a valóságban. (…) Hogy az ember néhány óráig azt játszhatja, hogy megváltozott, elvarázsolták, idegen és ismeretlen lett hirtelen.” Szabó Magda
”Álarcosok, suttogók, szerelmesek, gyanakvók, féltékenyek, kacagók. Farsang, tarka nép, suhog a selyem, ragyog a bársony, virít a csipke, libeg a szalag, száll az ének, a dal, a kacagás. Carnevale, carnevale!”
”Bor, muzsika, tánc, múlatság, Kedves törődés, fáradság..”
”A jó jelmezben annak érzed magad, akit el kell játszanod.” John Boyne
”Az élet olyan, mint egy szüntelen jelmezbál: örökké ruhát, arcot, maszkot cserélünk.” Müller Péter
Házról házra jártak – főleg a legények – farsangot köszönteni. Többnyire hosszú nyársat vittek magukkal, arcukat bekormozták, és énekeltek. A végén a gazda így szólt: „Gyertek ide fiaim azzal a nyárssal, rátűzöm a szalonnát.. ”
Maszkabálba készül az utca, a talpalávalót Pőce Gyula húzza. Ringyes rongyos maskarák, Szalma, meg kukorica figurák, Fura táncuk fürgén ropták. Szólt a nóta táncolt a láb, Nevettük a sok maskarát..