Barion Pixel
Keresés

Az elengedhetetlen tavaszi méregtelenítés titkai

Az elengedhetetlen tavaszi méregtelenítés titkai

Ha már itt ez a várva-várt, gyönyörű tavasz a nyakunkon, elkerülhetetlen, hogy ne kerüljön szóba a méregtelenítés, mely a tavaszi újjászületésnek egyfajta rituális velejáróje kéne, hogy legyen a szó mind a testi, mind pedig lelki értelmében.

Köztudott, hogy a hosszú és kimerítő tél után a test energia- és vitamintartalékai valamelyest megcsappannak, ezért a tavaszi nagy változással az immunrendszerünk is jócskán támogatásra szorul.

Nem véletlen az sem, hogy ilyenkor üti fel a fejét a legtöbb betegség, illetve a krónikus betegek és az idősebbek halálozási aránya is általában magasabb számban fordul elő, így tavasz tájékán.

De hol halál ott az élet, mely folyton győzedelmeskedik és újra szüli önmagát ebben a csodás és végtelen körforgásban, melynek szerves részeként mi magunk is meg kell, hogy újuljunk időről-időre.

Azt talán már tudjuk, hogy a sejtjeink 7 évente szinte teljesen kicserélődnek, mindig egy új embert alkotva, a lelki folyamataink pedig egy ennél már jóval összetettebb működési elven működnek, hiszen az ember maga a rejtély.

E kettő pedig csodálatos összhangban működik egymással, hiszen egyik sem választható el a másiktól, így mindkettő külön, mégis egységes támogatásra és folytonos törődésre szorul, különösen manapság, ebben a testi-lelki értelemben egyaránt mérgező Világban.   

Sajnos a civilizáció és a nagyvárosi lét eltávolított minket a természettől és a gyökereinktől, melynek hatására meggyengültek a készleteink, merültek az energiatartalékaink -mely az élet alapja- ezért fokozottabb figyelem, tudatosság- és speciális törődéssel tudjuk megtámogatni az egészséges működési mechanizmusainkat.

Úgy vélem, hogy az élet birtokában mindnyájunk egyéni felelőssége és egyfajta kötelessége lenne a legfőbb testi-lelki jóllét megteremtése, melynek alapja a prevenció.

https://www.edenkert.hu/elet-mod/wellness/tavaszi-meregtelenites-folyadekfogyasztas/627/

Ámde mint tudjuk, az ember bonyolult lény és a lélek különböző sérülései végett a test egészsége sem feltétlenül tartható fenn egykönnyedén mindenki számára, ezért nagy szükség van a tudatosan egészséges életre való igényre és a vészcsengőkre, melyet talán már egyre többen hallanak meg immár idehaza is. Mindennek ellenére- ritka kivételtől eltekintve- sajnos még jócskán el vagyunk maradva mind a távol-keleti, mind nyugati embertársainktól.

Az pedig már régóta az evidencia részét képezi, hogy mindennemű rend a tisztaságnál kezdődik,  így amíg a környezetünk rendszeres takarítása és tisztasága teljesen magától értetődő, az emberek javánál a saját testével való törődés többnyire csak a testmozgás és a külső tisztálkodásban merül ki.

Szerencsére már egyre elterjedtebbek a test belső tisztaságát hangoztató felhívások, és az évezredes keleti tudás ősi titkai, mely még a civilizációs ártalmaktól mentes emberi test működési rendszereit is különböző módszerekkel volt hivatott megtámogatni.

Számtalan cikk, riport, nyitott orvosok felhívó szavai és egyéb hozzáférhető forrás született e téren, széles a repertoár, miáltal nem is mindig könnyű az eligazodás.

A belső méregtelenítési módszerek rengetegéből én úgy vélem, hogy mindenkinek a számára kellő ösztönösséggel kiválasztottat érdemes kipróbálnia, mely napokon belül úgy is elárulja, hogy beválik-e mindez számára, avagy az ő testénél is működik-e egy bizonyos módszer, vagy sem.

Természetesen elsősorban az egészségesen működő szervezetnél lehet valamelyest önállóbban, ámbár itt is kellő óvatossággal és körültekintően kísérletezni, bármely betegség esetében már fokozottabban kell ügyelni rá, nehogy a rendszer a hirtelen fellépő drasztikus változás hatására meginogjon.

Míg a diétákkal szabadabban kísérletezhetünk, egy léböjtkúránál már elengedhetetlen egy jó orvos véleményét, illetve segítségét kérni, különösen akut esetekben.

A magam részéről én szinte semmit nem hiszek el mindaddig, amíg mindazt a saját bőrömön nem tapasztalom, így számtalan ezirányú tapasztalattal lettem gazdagabb, így a következő cikkben erről fogok bővebben beszámolni, hogy mindenki az én példámon keresztül is, de saját maga dönthesse el, hogy számára melyik a legbarátibb és testhezálló megoldás a szervezete belső, tavaszi nagytakarításának, és az általa való elengedhetetlen újjászületésnek.   

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek