Egy szebb élet reménye..mi a titka az óvoda-idősek otthona létesítményének?

A minap újra eszembe jutott egy néhány évvel ezelőtti megható cikk, ahol egy Norvégiában megalapított, óvodával kombinált idősek otthonáról olvastam, melyet a leírt tapasztalatok és a fotók alapján is hatalmas ötletnek tartottam.

Belegondolván e roppant egyszerű, már-már magától értetődően logikus ötletbe, hogy vajon miért csak ily keveseknek jutott eszébe mindez és adatott meg a megvalósítás esélye, de legfőképp az, hogy miért nincs még több ilyen intézmény, zseniális magyar kreativitással megáldott kishazánkban, illetve ha netán létezik is már hasonló, akkor miért nem köztudott mindez, avagy miért nem terjed futótűzként ennek népszerűsítése.?

Megannyi kérdés merül fel bennem a megvalósítással kapcsolatban, de leginkább az, hogy nem igényel túl nagy fantáziát, hogy rájöjjünk ennek többszörös hasznára.

Minden hátránya ellenére azért van mit tanulni a Nyugattól, ahol a humán értékeket képviselő norvég, amerikai és osztrák intézmények elöljáróként, hatalmas sikerrel valósították meg e nemes kezdeményezést.

Óvoda-idősek otthona titka:

Mint kiderült, ez sem máshonnan érkezett, mint az örök Keletről – azon belül is Japánból– ahol a 70-es évek második felében, Tokio-ban elindult már egy hasonló kezdeményezés, miáltal a 90-es évek végére, már 16 ilyen, kétgenerációs intézmény működött a szigetországban.

Néhány évet váratott magára a dolog, míg Amerika is észbe kapott, miáltal néhány évvel ezelőtt, pontosabban 2015-ben alakult meg az első ilyen jellegű, óvodás-bölcsis idősek otthona, mely a várt eredményeket felülmúlva, mára már a túljelentkezés problematikájával éli humánus mindennapjait.

Ez a Seattle-ben létező, Providence Mount Saint Vincent nevű létesítmény 400 idős gondozottjának a kicsik megérkezésétől fogva gyökeresen megváltozott az élete.

Azonnali változás állt be az intézmény mindennapjaiba, a magány és a monotóniát megtörve, a pezsdítően csivitelő, ártatlanul őszinte kisemberek megjelenésével, újra szín és élet költözött a ház falai közé.

A közös programok, mint a zene, tánc, művészeti foglalkozás, közös ebéd vagy már egy szimpla látogatással is egyértelműen érzékelhető a mindkét generációra ható, jótékony változás.

A gyermekek is megélhetik -adott esetben a nagyszülők hiányának pótlását, de a szociális érzékenységük, az elfogadás, a nyitottság, a türelem, a segítőkészség, az empátia, a problémamagoldó képesség, a másság és az élet mulandóságának megértésével, az elfogadás is könnyebben megy.

Egy természetes, élő és eleven közösség megteremtésével, újra mosoly termett az arcokon és egészen átszellemültek az óvoda-idősek otthona lakói.

Tudományosan is bizonyított a társas kapcsolatok, a kötődés és a mentális jóllét egészségre gyakorolt többszintű jótékony hatása, miáltal a bentlakók a sajnálatos szokással ellentétben, végre nem csak vegetáltak, hanem újra értelemre leltek a mindennapokban.

https://www.youtube.com/watch?v=7FQXab9k_60

Visszaidézvén letűnt korokat, amikor is a többgenerációs családok együttélése volt a jellemző, így -a sok esetben a családjuktól is elszigetelt- idős emberek finom nosztalgiával, újra megélhetik a gondoskodó figyelem érzését, és az üdítően életteli gyermeki jelenlétet, mellyel sokat tanulhatnak egymástól.

A nagy sikerre való tekintettel, a szülők körében is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a kezdeményezés, miáltal mára már többszörös túljelentkezéssel lehet csak ide bekerülni.

Mindazonáltal pedig sajnos elkerülhetetlenül érdemes szembenézni a nyugati kultúra  tényével, mely nem biztosítja az idősek számára a kellő emberi-társadalmi helyet és szerepet, miáltal periférikus elszigetelődéssel kell megküzdeniük a jelen és a jövő generációinak is, ha mindezen nem változtatunk.

A minap a földalattin utazva döbbentett meg két bakfis lány iszonytató párbeszéde, akik az idősek elől menekülve foglaltak helyett épp mellettem, amikor egy hangos,,Fúj, de utálom az öregeket!’’ kijelentést voltam kénytelen meghallani.

Lett volna hozzáfűznivalóm, de a lázadó és tudatlan serdülőkorra való tekintettel mégis úgy vélem, hogy leginkább a szülőkkel való beszélgetésnek lenne itt a helye, így önkéntelenül leginkább csak abban bíztam, hogy mindezt nem hallotta meg az illető, akiről ez esetben szó esett.

Adott a probléma, azt hiszem érdemes elgondolkodni rajta és mindazonáltal azt hiszem, hogy idehaza is elkelne néhány hasonló jellegű kezdeményezés, ahol a két generáció egymást kiegészítve és erősítve találna egymásra, egy-egy ilyen óvoda-idősek otthonában.

Mindettől függetlenül, a Seattle-i otthon vezetőjének mondatát idézve zárnám soraimat:

’’Az öregedés ma is az élet része, meg kell tapasztalnia a gyerekeknek is. A 85 éves testépítő vagy rocknagyi jelenthet kivételt, de ismertessük meg az igazi öregséget is, amiben nagyon sok valódi szépség, őszinteség és bölcsesség van.’’

https://napimuzsa.hu/eletmod/mult-es-jovo-avagy-mi-damanhur-rejtelye/