Emlékszem valamikor tizenévesként láttam először a csodálatos Nelson Mandela életéről szóló filmet, mely mélységesen megrendített, és utána hosszú hetekig értetlenkedtem és nem tudtam magamhoz térni, hogy történhettek valaha is ilyen mérhetetlenül igazságtalan helyzetek. Mindez a mai napig mélyen megmaradt bennem.
Majd néhány hónappal ezelőtt volt szerencsém a fenséges Gandhi életéről szóló filmet is megtekinteni, ami valósággal magával ragadott és ámulatban ejtett ennek a törékeny, emberfeletti erővel és hittel rendelkező embernek a sorsa, aki India örök ikonja marad.
Egyszerűen nem értettem azt a megmagyarázhatatlan okot, szándékot és a pusztítást, ahol egy idegen ország az erőfölényét kihasználva igáz le egy érintetlen távoli kontinenst, mely nem más, mint a mesés India.
Mindkét esetben fehér, a magát magasabbrendűnek gondoló nép vak eszméinek és rombolásának a következménye, melynek ártatlanok milliói voltak értelmetlen áldozatai.
Mi mást tehetne az elnyomott, a szabadságáért és az alapvető emberi jogaiért küzdő csoport, aki méltán száll szembe a hatalommal visszaélő, őt uralma alá hajtó túlerővel szemben?
Vajon mi az oka ennek a történelem folyamán újra és újra felbukkanó, önmagát rendszerint ismétlődő folyamatnak, melyből valahogy mintha nem akarna tanulni az emberiség?
Elcsépelt, netán költői kérdések tömkelege foglalkoztat folyamatosan, de bármely válasz is érkezik hozzám, folyton tovább kéne kutatnom, keresnem a miérteket, hiszen valahogy nem tudok belenyugodni az emberiség sorsát ily mértékben megkeserítő tényekbe.
Egyszerűen nem értem és felfoghatatlan a számomra mindaz, mely évszázadokon keresztül sem tudta megváltoztatni az emberi értelem-érzelem azon fokát, melyben a barbár módszerek még a XXI. században is virágkorát élheti, egy olyan felvilágosult és kellően nyitott világban, ahol már nem a területharcért folyik a vérre menő küzdelem.
Különböző korok, épp aktuális hatalmak, eszmék, értelmetlen háborúk, vesztesek és győztesek, hol itt az igazság?
Tudjuk, hogy ez mindig kétélű és relatív -hiszen ahogy mi a kis mikrovilágunkban is tapasztaljuk, mindig mindenkinek megvan a maga egyéni nézőpontja, igazsága.
Azt is tudjuk, hogy minden ember a maga egyéni kis tudati világának a foglya, mely által megteremti a saját valóságát, amit túlnyomórészt szilárdnak és rendíthetetlennek vél.
Az viszont számomra rejtély, hogy hol a szerepe az emberség azon pontjának, mely által a megértés, a tolerancia és az együttérzés kéne hogy felülírják a buta és elvakult elveket?
Mi az amit már mi is megtehetünk annak érdekében, hogy valamelyest jobbá tehessük ezt a romlottan keserédes Világot?
Úgy látom már nem elegendő, ha nem vagyunk a fanatizmus bizonyos formáinak követői, sem rasszisták, elvakult vallási-politikai szélsőségesek.
Elsőként talán elegendő beazonosítani a problémát, majd észrevenni, hogy milyen múltbéli, egyéb -tán nem is általunk teremtett hiedelmek, készen kapott vélemények azok, mely miatt nem vagyunk képesek a másik ’bőrébe bújva’ látni az ő világát, megérteni és réárezni, hogy vajon akkor és ott ő miért így viselkedett, reagált, mit érezhetett azokban a nehéz pillanatokban.?
Talán álmodozó vagyok és nálam sokkal okosabbak foglalkoznak e konkrét kérdéssel, mégis óhatatlanul felmerül bennem, hogy mi az egyéni teendőnk és szerepünk ebben a mai gyökerestől felfordult kaotikus időkben? Hogyan lehetne közösen összefogva változtatni a Világ folyásán?
Kellő önvizsgálat után érdemes felülírni az elavult régi hitrendszerünket, mely nem árt, ha a másik helyzetébe való mély beleélés képességével párosul.
Megszabadulni a feleslegesen zavaró, negatív érzelmektől, hiszen azok megzavarják a kellő ítélő és cselekvési képességeinket, mely által taktikus, logikus lépéseket tehetünk a változás érdekében.
Érdemes néha a másik ember szemüvegén keresztül látni, hogy megérthessük és általa könnyebben elfogadjuk őt.
Feltenni a kérdést, hogy ha minden marad a régiben, mi a legrosszabb, ami történhet?
Amennyiben ugyanúgy csendben tűrjük a megmásíthatatlant és minden változatlan marad, előfordulhat, hogy még ennél is rosszabb jöhet.
Mutassunk példát a gyermekeinknek!
Ha ez a generáció itt és most nem tesz semmit a helyzet jobbá fordulásának érdekében, milyen élet vár rájuk a jövőben?
Érdemes mérlegelni azt, hogy ha jobb emberré válok és a kezembe veszem a dolgokat, mi a legjobb dolog, ami tíz év múlva történhet?
Mindez milyen kritériumokkal jár?
Felvilágosíthatom a baráti körömet, a gyermekeimet emberségre nevelem, posztolhatok, megoszthatok tüntethetek, de ne üljek csendben és passzív elszenvedőként nézzem, amint a körülmények felülírják az életemet.
Egy újabb ártatlan ember életébe került az embertelen kegyetlenség és a rasszizmus Amerikában, melynek nem kellett volna ily módon végződnie.