Itt van az ősz, itt van…mitől oly szerethető a vénasszonyok nyara?

idén sem kímélt minket a nyári hőség, majd ismét elérkezett az enyhülést hozó kora ősz, egy új évszak ígéretével, mely a frissülést hozza el. Becsengettek és a vízpartokon is már csak néhány kései turista lézeng, mintha eltévedtek volna.
Régen az iskola miatt nem kedveltem ezt az időszakot, de amint kinőttem a padból, egyre inkább élveztem a kellemesen lágy, színpompás napokat.
A nyári melegben elfáradt természet ruháját cseréli, még utoljára ünneplőbe öltözik, mielőtt végleg megfáradva, levetkőzve kezdené meg pihentető téli álmát.
Egy kicsit ilyenkor újraindul az élet és a lassú, nyári napok után ideje visszatérni a város pezsdítő vérkeringésébe, mely akaratlanul is mindig magával sodor.
Szerencsésnek mondhatom magam, hisz egész nyarat a Fővároson kívül tölthettem, főként a Balaton északi partjának állandó vendége voltam, pontosabban Balatonfüred és Tihany volt a fő székhelyünk.
Néhány naptól eltekintve két és fél hónapon keresztül élvezhettük a Balaton mámorító levegőjét, vízének enyhén türkiz színét és a térség adta végtelen lehetőséget.
Anno egész fiatalon jártam először Füreden és a Tagore-sétány nosztalgikus, időtlen hangulata azonnal elvarászolt.
Annak ellenére, hogy minden alkalommal új arcát mutatja, nagyon sok jó emlék köt oda.
Hiába, Füred az Füred..a maga hagyományaival, ikonikus villáival és a múlt nagyjait idéző hangulatával..számomra van benne valami megnyugtató és megfoghatatlanul inspiráló, egyfajta otthonosság, mintha hazaérkeznék.
Saját nyaralónk még nincs arrafelé sajnos, mégis egyre inkább második otthonomnak érzem..
nem kevésbé Tihanyt és a Káli-medencét, azon belül is Vászolyt, mely oly nagy hatással van rám, akár az első szerelem..
E kis ékszerfalut a maga különleges hangulatával csak idén volt szerencsénk felfedezni, a tiszta, egymásba futó kis forrásaival és ősfáival.
Mintha az ember téren és időn kívül, egy másik dimenzióba cseppenne, egy mesebeli kaland az egész!
E kisfalunak egyébként is sokat köszönhetek, hiszen itt kaptam meg a kellő ihletet ahhoz, hogy egyszer és megmásíthatatlanul írnom kell és értettem meg ezt. Talán furcsa ezt most így leírni és magam is meglepődöm ezen, mely részemre elrendeltetett.
Nem is értem, hogy erre miért nem jöttem rá eddig, hisz az írást mindig is szerettem, de valahogy sok kerülőút vezetett idáig. Épp boldogan írom e sorokat egy budai kávézó teraszán, mert újra élem vele a felismerés nagy pillanatait. Most értem meg talán először, hogy belső nyugtalanságom és hiányérzetem oka valószínűleg ebben lakozott.
Nem is értem, hogy egy őszinek induló post-ból hogy kanyarodtam el idáig, vissza a nyárba, a legfrissebb emlékek közé.
Csapongok, bár remélem, hogy azért követhető a kaland, melyben életem felismerését a nyárral párhuzamban ecsetelem.
Visszatérvén az őszhöz, ilyenkor a nagy betakarítások és a szüret idejének izgalmas hangulata is mindig magával ragad, hiszen szekszárdi lányként rengeteg ilyesféle gyerekkori élményem van. Soha nem felejtem el, amikor egész kisgyermekként a dédnagyapám hatalmas hordójában volt szerencsém szőlőt taposni egy nagy gumicsizmában.
Ezek a bizonyos szüreti napok és a mulatságok a finom új borokkal, valahogy mindig kellően szívmelengetőek számomra, ahol jó társasággal és borokkal mindig szárnyra kél az ember.