Karácsonyi zongoraest a Zeneakadémián

Vasárnap este egy egészen egyedülálló zenei est vendégei voltunk, melynek méltó helyszínt adott a Zeneakadémia lenyűgöző épülete, melybe belépve már önmagában is az áhítat érzése járja át az embert.

Az est főszereplője az eddig általam csak hallomásból ismert Fülei Balázs,

aki rokonságban áll a meghívómmal, ennek örömére volt szerencsém eljutni erre a csodálatos karácsony ihlette Liszt estre.

A koncert kezdetét a visszafogottabb csend jellemezte, melyből lassan és finoman bontakozott ki egyfajta mozgalmas és szenvedélyes virtuozitás, mely néha a legdinamikusabb formában tört utat magának, és melyből tisztán és jól megélve, kérlelhetetlenül tör utat magának a lélek szava.

Hol kontemplatív, majd dinamikus traktusok egymásutánja váltja egymást kellő időzítéssel, a művész úr mesteri előadásában, aki oly ritkán tapasztalt mély megéléssel és áhítattal játszik, hogy önmagában már ennek látványa is magával ragadja az embert.

Néha kimondottan felfelé, az ég irányába fohászkodva, a legmélyebb áhítattal játszotta az égi dallamok tökéletes harmóniáját, melyet leginkább egy nagyszerű, mély meditációhoz hasonlítanék, melynek hatására a művész, mintha egy közvetítő csatornán keresztül kapná a fentről érkező fő dallamot, melyet tökéletesen ráhangolódva áraszt magából, miközben ennek a különlegesen transzcendens élménynek lehettünk méltó tanúi, mely felért egy belső, és mély utazással.

Figyelemfelkeltő volt az is, hogy a harmincas évei közepén járó művész -aki egyébként már négy gyermek édesapja- hogy mindvégig kotta nélkül, a legmélyebb odaadással játszotta a dalok egymásutánját, hol a legmélyebb csendben, olykor pedig a szenvedély mindenen áthatoló elementaritása érintette meg a közönséget. Nagyszerű ráhangolódás ez az ünnepre, mely felért egy valódi, letűnt korokba való, téren és időn kívüli utazással.