Barion Pixel

Ki várt ránk St. Tropez-ban?

Ki várt ránk St. Tropez-ban?

Egy korábbi, Terence Hill-el való személyes találkozásom folytatásaként, ezúttal minden idők egyik legnagyobb zeneszerzője, a musical királyának is méltán nevezett úriember, Gérard Presgurvic nyári rezidenciáján jártunk.

Ki ne ismerné hát a Rómeó és Júlia csodás musical-jének betétdalát, mely fülbemászó dinamikájával hódította meg a Világot, és szinte fel sem fogható, hogy a zeneszerzés nagymestere, a hét elején személyesen fogadott minket cote d’azur-i otthonában.

Ki várt ránk St. Tropez-ban?

Mindez a hazai rendezvényszervezés és produceri szakma egyik képviselőjének köszönhető, így az üzleti megbeszélés ,egy csodás és felejthetetlen néhány nappal társult.

Mivel sajnos a reggeli bécsi járatra volt foglalásunk, így vasárnap éjjel fél 2-kor -1 óra alváson túl- voltunk kénytelenek elindulni Bécs irányába, ahová pirkadatkor érkeztünk.

Minden fáradtságom mellett is imádtam a nyári hajnal kellemesen hűsítő erejét és a nem mindennapi színeket, ahogy a Nap még felkelés előtt, rendkívüli finomsággal mossa el és színezi át lágyan az éj sötétjét.

Oly ritkán látom a felkelőben lévő Nap e különösen misztikus pillanatát, mely rejtélyesen szép mivolta miatt, mindig elvarázsol.

Mindemellett, a gondtalanul őrült fiatal évek buli utáni, mámoros pillanatait juttatja eszembe, amikor hazafelé menet még mindig jutott egy-két őrültség, mellyel egymást örvendeztettük.

Szeretem a reggelt, mely üdeségével mindig az újjászületés és az újrakezdés ígéretével kecsegtet, és elhiteti velem, hogy minden nap egy új kezdet. Nem lehet ez másként, a ritmust tartva, szinte kötelességünk vele együtt megújulni.

Az éjszakai alvást kihagyván tántorogtunk fel a nagy airbus-ra, ahol azért még sikerült egyet szunyókálni, a röpke másfél órás út alatt.

Minden fennmaradó fáradtságunk ellenére, már a reggeli órákban a kultikus Nizzában ért minket a reggel, ahol az autóbérlés kelletlen procedúráján túl, már a belváros felé tartó, hosszú promenádon találtuk magunkat.

Rendkívüli üdítő öröm volt számomra a megérkezés, és az elmúlt Covid őrület után újra, szinte azonnal rám ragadt a könnyed, tengerparti, mediterrán szellemiség, avagy a létezés gondtalan öröme, még ily holtfáradtan is. /A gyermekeim apjának köszönhetően, életem csodás nyarait tölthettem korábban a Riviérán, így minden izgalma ellenére is, kellően otthonos volt a nagy megérkezés, így 8 év után./

A szállodai bejelentkezés után, a végeláthatatlan, híres angol promenád egyik szuper hoteljének strandján landoltunk, ahol a délelőtti órák csendes nyugalma uralta a hol zöldes, azúrkék, kristálytiszta vizet.

Eszméletlen érzés volt megmártózni a hűsítő habokban, és szokásomhoz híven, egy hosszabb távot is megtenni a tükörsima, testi-lelki gyógyulást ígérő vízfelszínen, mely azonnal minden gondot felejtet.

Kellő frissülésünk után nem volt sok idő, hogy St. Tropez felé vegyük az irányt, mely legalább egy másfél órás utazást ígért.

Mint rendszerint, a városka csinos tengerparti szélétől, már jókora forgalom nehezítette a bejutásunkat. Megérkeztünk a megadott parkoló címére, ahová egy robogóval érkező úriember jött értünk, aki a városka elhagyása után, egy hosszú kacskaringón keresztül vezetett fel, egy elsőre úttalan- útnak tűnő, domb tetejére.

Amikor már nem tudtuk, hogy vajon hova is tartunk, akkor hirtelen egy rendkívül impozáns kapu nyílott meg előttünk, ahol egy belső udvarban találtuk magunkat.

Hihetelen érzés volt egy provance-i csodavilla kertjében landolni, ahol egy nem is akármilyen művész lát minket vendégül.

Csak ámultunk a szívélyes fogadtatás és a figyelmes vendéglátás láttán, mely a hallon és a csodás nappalin keresztül a teraszra vitt minket, ahonnan a kertre néző, pazar kilátást csak a medence szelte ketté, melynek partján, műalkotásként egy tűzpiros krokodil hűsölt.

Miután a st. tropez-i kedvenc pincészetemből való Minuty rozé került az asztalra, valósággal a mennyekben éreztem magam, mely a mesébe illő kerten átsétálva, még inkább fokozódott.

Az igazság az, hogy arra nem számítottunk, hogy Gerard úr megtisztel minket a privát szférájában, ahol a szintén kedves felesége- miáltal éppen aznap érkeztek meg Svájcból- a fogadtatásunk után, épp vásárolni indult.

Elhelyezkedtünk a hangulatos terasz hosszú asztalánál, hogy a budapesti előadás részleteiről tárgyaljunk, melyből legnagyobb meglepetésemre egy rendkívül gördülékeny, inspiráló beszélgetés kerekedett.

Végül kedvesen invitált minket a kert végében magasodó, rendkívül csinos kis faházikóba, számára az alkotóteret jelentő, igazán hangulatos hangstúdióba, ahol volt szerencsénk belehallgatni a készülőben lévő legújabb- elmondása alapján- igen ígéretesnek hangzó musicaljének szerzeményébe.

Mélyen elhivatott, odaadó lelkesedéssel beszélt az emberi lét mélységeit feszegető témáról, mely a zene hallgatásával, képkockákként jelentek meg a lelki szemein előtt.

Teljességgel átjárta mindenünket a megszületőben lévő akusztikus élmény, annak minden hangeffektusával és érzelmével, az alkotó hihetetlen szárnyalásával és szenvedélyével, aki a zenén keresztül a szöveget is maga írja.

3 szám elmélyült meghallgatása után, elérkezett a búcsú pillanata.

Miáltal már jó ideje méláztam azon, hogy meglátásom szerint, a zeneszerzőt a legmagasabb alkotók közé sorolnám, hiszen talán nincs is felemelőbb érzés egy születendő dallamnál, mely az utókor számára, akár örökké belopja magát a lelkekbe.

Mindezen élmény után, már kétségem sincs efelől..

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek