Barion Pixel
Keresés

Mi a reggeli vízivás ősi japán módszere?

tea

Néhány évvel ezelőtt hallottam egy barátomtól, hogy létezik egy ősrégi japán módszer, mely szerint reggelente 1 liter meleg mézes víz megivása rendkívül sok jótékony hatással bír a szervezet egészére nézve.

Kíváncsiságomnak hála- természetesen azonnal kipróbáltam ezt az elsőre talán szokatlannak tűnő módszert, melynek az ízvilága volt az, mely azonnal elnyerte tetszésemet olyannyira, hogy már szinte attól jól indul a reggelem, hogy e finomságot a legnagyobb élvezettel kortyolgathatom..

Mondanom sem kell, hogy a mai napig nem tudtam és nem is akarnék már soha e szokásommal felhagyni, olyannyira a mindennapjaim részévé vált mindez.

Korábbi japán utazásaim során felfigyeltem a helyi emberek, főként a nők ragyogóan üde bőrére -függetlenül, hogy húsz, vagy akár ötven évesről révén szó- szinte ugyanolyan sima és fiatalos, mintha másként hatna rájuk az idő és egyéb ártalmak, mint nyugati társaikra.

Ezt kutatván, Tokióban jártam többek közt életemben először egy szuper bőrklinikán, ahol a mesés, gépi oxigénes arckezelést volt szerencsém kipróbálni, melynek azonnali ragyogó hatását még hosszasan élvezhettem. Itt hallottam először az állati eredetű placenta csodálatos hatásáról, melyhez még visszatérek majd egy későbbi cikkemben.  

Időközben pedig egyre többet olvastam a citromos melegvíz áldásos hatásairól is, így mostanság már e kettő kombinációját felváltva ötvözöm, de mivel én nem szeretem őket vegyíteni, így bizonyos időközönként a citrom, más napokon pedig a méz kerül előtérbe, ahogy azt a szervezet diktálja. Az is előfordul, hogy ha a citromos vízzel is indul a nap, akkor a végére – utolsó pohár gyanánt- a mézes keverékkel zárul a reggeli ivókúra, mely azonnal helyreállítja e vércukorszintet és igazán energikusan indul tőle a nap.

A citromos vízről talán már egyre köztudottabb, hogy magas C vitamin tartalmán túl állítólag kiváló méregtelenítő, vírusölő és lúgosító hatással bír, segíti a test Ph-jának egyensúlyban tartását és a májban az epe kiválasztását. Azonnal beindítja az emésztőrendszert és az anyagcserét, mely a nap egészében jobban és gyorsabban működik majd.

Kiváló hidratáló tulajdonságán kívül a bélrendszerre is áldásos hatással van, mely a fogyni vágyóknak is hatalmas előnye lehet, a benne lévő elenyésző kalóriatartalom és a pektineknek köszönhetően. Segíti vér tisztulását, serkenti az új vérsejtek termelődését, mindezen felül sok ásványi anyag mint a citromsav, kalcium, foszfor, a magnézium és a kálium is megtalálható benne, mely utóbbi hozzájárul a normál agyműködéshez.

Visszatérve a mézes kényeztetéshez, melynek hatását csak röviden ecsetelném, de egyéni próba esetén az eredmény néhány nap, hét elteltével úgyis önmagáért beszél majd:

Lassan felszívódó, könnyen emészthető cukortartalmának köszönhetően a vércukorszintet optimalizálva azonnal felébreszti a testet és ellátja azt kellő, hosszantartó energiával.

Mindezt ceremónia szerűen, finoman kortyolgatva, mintha egy bársony lágyságával járna át az ízlelőbimbókon keresztül, a nyelőcsövön áthaladva, kellemesen simogató érzése a gyomornak, amint ez tovább csordogálva a test egészén áthalad, a bizonyos mértékű kulináris élvezeten felül már önmagában felér egy kisebb méregtelenítéssel.

A méz antibakteriális és immunerősítő hatása szintén közismert, mely egyben fokozza a gyomor nyálkatermelését, a szervezetből a méreganyagok kiürülését, hidratálja a vastagbelet, belülről tisztítja a bőrt és a kollagéntermelődés fokozásában is komoly szerepe van.

Mindezen keresztül fejti ki regeneráló és fiatalító hatását, melyet a környezetem is azonnal, szinte mindig észrevesz.

Amolyan ’térítőként’ ajánlgatom már jó ideje szinte mindenkinek a környezetemben – melyet az édesapám és még a kedvesem is örömmel iszogat -ámbár a férfiak általában különösen kritikusak a szokatlan ízek tekintetében.

Nem utolsósorban megemlítendő, hogy mindkettő esetében a reggeli kávé teljesen elhagyható, ha csak nem ragaszkodik valaki mindenáron eme vitatott szokásához.

Szinte kötelességemnek érzem, hogy e jól bevált módszert minél több emberhez eljuttassam, hogy mindannyian egyre több újjászületett, kicsattanóan egészséges, energikus embert láthassunk magunk körül nap mint nap.

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek