Jelenleg megtekinti Mitől oly értékes a jól bevált cikória..?

Mitől oly értékes a jól bevált cikória..?

Ki ne emlékezne a régi, mennyei gyerekkávé utánozhatatlan ízére, mely a nagyi által elkészítve volt a legfinomabb.. ez pedig nem más, mint a cikória növényéből készült kávéőrlemény, melyet olykor még a házi készítésű karamellás tejjel keverve is készített számunkra a nagymama.

Ínycsiklandó reggeli illatok a konyhából, melyre mindig a legnagyobb szeretettel gondol vissza az ember, ahová mindig szívesen visszarepülne az időben.

A már majd elfeledett ízvilágot, egy ismerősöm általi említés hatására hoztam vissza emlékeimben- aki mellesleg elmondta számtalan, szervezetre gyakorolt jótékony hatását- miáltal elhatároztam, hogy azonnal beszerzem magunknak is e feledhetetlen gyerekkávét, mely azonnal visszarepít a gondtalan gyermekkorba.

E különleges, talán még kevesek által ismert gyógynövény, az emberi szervezet számára való nélkülözhetetlen szerepére hívnám fel a figyelmet – miáltal talán érdemes lenne a napi kávénkat e növényre felcserélni, mely egészen egyedi, más ízvilágot tár fel előttünk.

Ezt az Európában őshonos, vadon termő, mezei katángnak hívott gyomnövényt már ősidők óta felfedezték a kávéhoz valamelyest hasonlatos, sötét levéről, melyet a gyökeréből nyertek ki.

Népszerűsége az 1800-as években ért a csúcsára, hiszen a napóleoni háborúk ideje alatt, Európa szerte kávéhiány uralkodott, így az emberi leleményesség ismét győzedelmeskedett.

A mai forgalomban lévő cikória már egy nemesített változata mindennek, miáltal e növény egésze hasznosítható és emberi fogyasztásra különösen ajánlott.

Talán kevesen tudják, de leveleivel gyakran találkozhatunk saláta formájában, melyet szinte már mindnyájan láthattunk a tányérunkon.

Míg e összehasonlíthatatlanul finom, cikóriából készült tejeskávét iszogattam, előszeretettel néztem utána, hogy vajon mi a növény titka, melyről meglepően hosszú szakirodalmat találtam.

Alább, a cikória nagyszerű tulajdonságai, melyet mindenkinek érdemes megismernie:

Fehérje, magas növényi rost, vitamin- és ásványianyag tartalma révén, már önmagában is igen tápláló ital készíthető belőle.

Magas az A, B és K vitamintartalma és igazi multifunkcionális hatással bír.

Stressz- és szorongáscsökkentő volta miatt nyugtatólag hat, mindemellett pedig agyműködést serkentő hatása is bizonyított.

Magas inulin tartalmának köszönhetően, a vércukorszint csökkentése szempontjából van fontos szerepe, illetve a benne lévő pre biotikus tulajdonsága révén, kiválóan serkenti az emésztést, gyulladáscsökkentő, a bélrendszer egészét nyugtató, az immunrendszert teljes egészében stimuláló hatással bír.

 

Csökkenti a gyomor savasságát, lúgosítja a szervezetet és a koleszterinszint csökkenésére is számíthatunk általa – miként a szív és az érrendszer támogatásával, a magas vérnyomást és az érelmeszesedést megelőzni, illetve javítani is hivatott növényről van szó.

A cikóriában található növényi fenolok kiváló antioxidánsként funkcionálnak- melyet mint tudjuk, hogy számtalan betegség megelőzésének záloga.

Mind a benne lévő rost, mind pedig az oligofruktóz nevű anyagnak köszönhetően, növeli a jóllakottság érzését, míg az éhségérzethormon szintjét csökkenti, miáltal diétát is támogatni hivatott.

Vízhajtó hatása sem elengedhetetlen, miközben az epe és a máj méregtelenítését nagymértékben fokozza oly módon, hogy kihajtja onnan a felesleges anyagokat.

A fokozott méregtelenítés végett epekő esetén, fennálló terhességnél, illetve a pollenekre érzékenyek esetében nem ajánlott a fogyasztása, ill. az allergiások számára megfontolandó, avagy ajánlott a fogyasztás előtt való, fokozatos tesztelése.

Összefoglalva, semmiként sem járhatunk rosszul, ha különösen az alábbi problémák esetén rákapunk ez édes-kesernyés növény egyedi ízére:

  • Cukorbetegség
  • Emésztőrendszeri problémák
  • Vastagbélrák prevenció
  • Emlőrák kezelése
  • Gyulladások
  • Székrekedés
  • Vízhajtás
  • Fogyókúra
  • Immunerősítés
  • Érrendszeri betegségek
  • Természetes cukorpótló
  • Bélflóra helyreállítás
  • Méregtelenítés

https://www.youtube.com/watch?v=yVh5qCjdGXs

https://napimuzsa.hu/eletmod/mi-a-fiatalito-hatasu-mungobab-titka/

Vélemény, hozzászólás?