Barion Pixel
Keresés

10 motivációs idézet minden napra

10 motivációs idézet minden napra

Mindig is szerettem az idézeteket, melyek sokszor kellő erőt adtak egy-egy nehezebb helyzetben, valahogy mindig a legjobbkor kerültek az utamba, épp akkor és ott, amikor a legnagyobb szükségem volt néhány pozitív, építő szóra.

Ámbár egymást kellene motiválnunk, mégis azt tapasztalom, hogy a mindennapokban sajnos sokszor elmarad egymás ösztönzése, mert olyannyira el vagyunk a dolgainkkal foglalva, hogy szinte már nem jut idő másra, nem figyelünk kellőképp embertársainkra.

Pedig néhány bölcs gondolatra, bíztató szóra legalább oly nagy szüksége lenne lelkünknek, mint a testnek az élelemre.

10 motivációs idézet minden napra

„Soha ne becsüld alá a befektetést, melyet önmagadba fektetsz.”

„Légy erősebb, mint a kifogásaid”

.

„Ne nézz hátra, mert az út nem arra visz tovább!”

„A cél terv nélkül csak vágy marad.

„A legszebb panoráma a legkeményebb mászás után tárul elénk.”

„Egy nap, vagy az első nap..mindez a te döntésed.”

„Ha semmit nem változtatsz meg, minden a régi marad.”

„Skatulyán kívül lásd a világot!”

”A legnagyobb siker is kis lépéssel indul.”

„A hozzáállás a legtöbb, ami számít.”

“A legnagyobb dicsőség nem az, hogy soha nem vallunk kudarcot, hanem hogy minden bukás után képesek vagyunk felemelkedni.”

Nelson Mandela – tovább Nelson Mandela idézetekért kattints a linkre!

nelson mandela idézet, felemelkedés

Melyik motivációs idézet tetszik a legjobban?

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek