Hogyan döntsük meg a korlátainkat?

Eddigi életünk legjobb évének kezdetén – az előző cikk folytatásaként, az alapok letétele után- alább még néhány, életkvalitást javító teendő, amelyet érdemes beépíteni a napjainkba, hogy mindez egyre magától értetődőbbé váljon.

Nem elfelejtendő azon képességünk elsajátítása és kiélezése, hogy befolyással bírunk a környezetünkre és a világ folyására. Mindez pedig egy képesség és nem pedig egy jellemvonás kérdése, melyet hajlamosak vagyunk gyakran összekeverni.

Bárhogy is érezzük magunkat egy adott pillanatban, azt helytelenül a jellemünk részeként értelmezzük, nem pedig magának az átmeneti és illékony érzésnek, mely általában rövid ideig tart, amíg éppen átsuhan rajtunk.

A természet-adta, átsuhanó érzéseinket érdemes igába fogni és az elérni kívánt készségek szolgálatába állítani, azok elérése érdekében edzeni azt, az egész lényünket, a karaktert.

Talán még nem is sejtjük, de rugalmasabbak vagyunk, mint azt valaha hittük volna magunkról, hiszen hitrendszerünk jó része téves, a múltból magunkon hagyott emlékek maradványaiból tevődik össze.

Ha tetszik, ha nem, önuralom-fejlesztés nélkül nincs teljesen élt, örömteli élet, ez az életünk egyik fő paradoxona.

Ha csak a kolostorokban élő szerzetesek életét vesszük, annak -a legtöbbünk számára elképzelhetetlen szabályrendszereivel, rájöhetünk, hogy e fegyelmezett keretek adják az alapot és a stabilitást, hogy éppen a belső szabadságuk az, melytől mindez igazán szárnyra kaphat.

Hogyan döntsük meg a korlátainkat?

A képességeink legmagasabb fokára való törekvéssel, annak edzésével egyre könnyedebbé válunk akár a másokhoz való kapcsolódásunkban, hogy egyre jelentőségteljesebb és mélyebb emberi kapcsolatokat alakíthassunk ki magunk körül -mely mint tudjuk, hogy az ember leghőbben vágyainak egyike.

-Bármily furcsának is hangzik, de miként a világ egyik legnagyobb motivációs trénere, Brendon Burchard is vallja, hogy ’Légy a szolgálat magad körül‘, ott és akkor segíts, ahol és amikor arra szükség van.

Itt véletlenül sem az áldozati szerepre gondol, sem pedig világmegváltó tettekre, hanem egyszerűen arra a képességre és figyelemre, hogy meglássuk, hogy a számunkra fontosaknak éppen mikor és mire van szüksége.

-A legapróbb dolgok -kis figyelmességek embertársaink felé, valódi csodára képes, hiszen ez az egyik legfőbb kincs, melyre rohanó világunkban egyre inkább szükség van.

Mindezt kellően erős elhatározással és céllal– energiával tegyük, hiszen ettől válik csak eredeti-és őszintévé részünkről.

-Érdemes akár csak egy-egy pillanat erejéig megállni és megkérdezni azt a mindent körülölelő, mozgató láthatatlan erőt -hívhatjuk Teremtőnek- hogy mi az a magasabb rendű dolog- cél számomra, amire hivatott vagyok és amit tennem kell.?

Kérdezhetjük így is: ,Mit akarsz tőlem Istenem, mi a terved-célod irányomban, hogy mit tegyek?’

-Rálépni az útra, mely valóban az enyém, rákapcsolódva ezzel egy magasabb rendű ösvényre, mely számomra van kijelölve. Tiszta szívvel, egy hozzád méltó, egyszerű fohásszal- imával és őszinte kapcsolódással megleled azt, amit már jó ideje keresel, ha kellő intenzitással, magas frekvenciára hangoltan keresed.

Akadályok:

Azonban ne feledjük, hogy nem zárhatjuk ki annak tényét, hogy az emberi elme sokszor tévutakra, ill. zsákutcába visz és hogy a negatív gondolatmenet is az élet része, melyet szintén nem szabad elutasítani, sem elodázni, csak ismerni kell a működését, majd a szolgálatunkba állítani.

-A negatív érzelem sokszor a helytelen önértékelésből adódik,  egy nagyobb kép, távlati cél hiányából. Amikor az elme ráfókuszál és túl nagy jelentőséget tulajdonít egy adott dolognak, egyfajta katasztrófára összpontosítva – így ezzel a helytelen súlypontáthelyezéssel egyfajta torzítást hoz létre, mely fő szenvedéseink melegágya.

Éppen ezektől a szürreális torzításokból fakad a halogatások és az önbüntetés megannyi megnyilvánulása.

-Az efféle torzítások következő megnyilvánulása, amikor az adott kihívást, gondot-nehézséget sokszor önmagunkkal azonosítjuk, egészen eggyé válva egy adott szituációval.

-Ilyenkor kell észrevenni és észbe kapni, hogy ne azonosuljunk egy éppen nehéz, akár katasztrofálisnak tűnő szituációval sem.

-Észre kell vennünk önmagunkban az állandó, stabil embert,  annak ellenére is, hogy a különféle élethelyzetekben másként reagálunk.

-Az -egy-egy esemény hatására beszűkült tudatállapotból kilépve meglátni a horizontot, a nagyobb képet, mely felülírja az átmeneti kihívásainkat. Ilyenkor törpülhetnek el azok a kisebb, mindennapi vívódásaink, melyeket valóságos rémképpé torzítunk.

-Ezt a szokást is egyre inkább felül tudjuk írni és kellő önfegyelemmel megszelídíteni és a szolgálatunkba állítani az egyébként csodálatos dolgokra képes elménket.

Ennek egyik legfőbb akadálya a kimerültség, amikor képtelenek vagyunk meglátni a valós és felmentő, tágabb képet.

-Példának okáért pedig a korábban említett azonosulás elkerülése végett, soha ne azt mondjuk, hogy fáradt vagyok, mintsem, hogy fáradtnak érzem magam -hisz  egy átmeneti érzés sem uralhat és nyerheti meg a csatát felettem.

-A túlterhelt elme gyakori pótcselekvése például a közösségi felületeken való eszetlen görgetés, mely a megoldatlan problémáktól való menekülés jele lehet, melytől végül pedig még inkább azon kapja magát, hogy egyre fáradtabbá válik.

A fogyasztó -tartalomfogyasztó- üzemmódból a kreatív-alkotó módba való váltással szinte azonnal feltöltő a lélek, csak észre kell venni a folyamatot.

A saját nyugalmunk érdekében teret kell hagyni magunknak, hiszen csak ekkor kaphatjuk vissza az épp elveszett lelki békénket.

Lényegtelen apróságnak tűnhet, de nem kell feltétlenül felkapni azt a telefont, menjünk el például egy nagy sétára, vagy akár csak nyugalomban üljünk és merengjünk el a dolgainkon egy kicsit.

A túlterheltség jele lehet az is, ha valaki folyton új dologba kezd, míg a régieket félben hagyja,  ettől várva egy hirtelen pezsdülést és egy újabb dopamin löketet.

Ha tehetjük, jelöljünk ki a napunkból 15-20percet, amikor egy elengedő relaxációs technikában fel tudunk oldódni és kiheverni az aznapi stresszt, hogy új erővel folytathassuk a napot. /pl délután 1.30-kor minden nap/

Köztudott, hogy a boldog ember tart valahová, úton a céljai irányába, mely rengeteg erőt, kitartást és lendületet ad, így nem elhanyagolható, hogy  az ilyen emberek társaságát keressük, akik céltudatosak, tartanak valahová és akiknek a jelenlétében mi magunk is inspirálódni és emelkedni vagyunk képesek, akiktől mi magunk is tanulunk és felvillanyozódunk.

https://napimuzsa.hu/inspiracio/hogyan-mulhatjuk-felul-az-elvarasokat/