Amikor már elvesznénk a mindennapok nyüzsgésében, akkor különösen fontos, hogy megálljunk néha, szünetet tartsunk, és idén is részt vegyünk az idei év egyik legnagyobb önismereti fesztiválján – a nagy eseményen, amely elhozza a hőn áhított változást és segít újra visszatalálni önmagunkhoz..
Mit tartogat számunkra az Everness életérzés?
Az idén jubiláló, immár a 10. Everness Fesztivál az év legnagyobb önismereti rendezvénye, amely június 20. és 26. között kerül megrendezésre a Balaton partján, Siófok-Sóstón. Az immár egy évtizede megrendezésre kerülő esemény, minden korosztály számára felejthetetlen élményt nyújt és idén már több mint 300 programmal várja az önfeledt kikapcsolódásra éhezőket.
A színes kavalkádban való bolyongás közepette egy egészen elvarázsolt világba csöppenhetünk, melyet mintha elkerülne a kaotikus világ szele, ahol a korlátlan szabadság, a teljes elfogadás és a békesség lengné körül az egész kis ‘szigetet’.
Ebben az időn és téren kívüli létezésben már az első nap után úgy érzi az ember, mintha nem is akarna visszacsöppenni egy másfajta valóságba. A természettel összhangban létező, kissé könnyed, bohém, hippi, misztikus és transzcendens, ki-ki a maga léptéke és befogadásával merülhet el a különféle élményekben, ahol egy biztos, hogy mindenki folyamatosan felfedezhet valami újat ebben az egészen élhető, nagy családdá nőtt forgatagban.
A zenei programokat illetően pedig két színpadon zajló koncertek és előadások újabbnál újabb meglepetéseket és fellépőket tartogatnak, mint például ‘Sam Garrett’, ‘Yaima’ és ‘David Lesage’ dallamai lesznek hivatottak az érzékeink kényeztetésére, míg az idei Everness fesztivál kedvéért pedig újra összeáll majd a ‘Freedom Cafe’ nevű formáció.
A zene és a könnyed szórakozáson túl sok hasznos ismeretet is magunkba szívhatunk, melyhez hazai és nemzetközi szakemberek, előadók-tanítók, írók, oktatók osztják meg velünk a saját útjukon szerzett tudást, mellyel gazdagodhatunk.
Ez a már fogalommá nőtt egyedülálló fesztivál az önfelfedezés, a személyes fejlődés, a kapcsolódás, elfogadás, a teljes szabadság és a társadalmi befogadás felejthetetlen utazását ígéri, ahol kortól- nemtől és mindentől függetlenül bárki részt vehet, hiszen a gyermekes családokat is számtalan lehetőség várja, a 14 éven aluliak pedig díjmentesen élvezhetik a fesztivált.
Ki nem járt még itt, annak nehéz tán leírni, hogy mitől oly különböző minden eddig megszokott fesztiváltól, hiszen itt a teljes kikapcsolódáson túl tökéletes alkalom arra, hogy felfedezd és betekintést nyerj egy egészen más világon keresztül a saját, belső világodba is. Rengeteg különböző, színes tevékenységbe vethetjük bele magunkat, melyek segítenek abban, hogy jobban megismerjük a saját erősségünk- gyengeségeinket és lehetőségeinket.
Adódnak majd különböző műhelyfoglalkozások, amelyek célja, hogy felfedezzük és fejlesszük az alábbi készségeket mint a kreatív gondolkodás, a problémamegoldás és a kommunikáció, de ezen kívül számtalan különböző jógaóra, tai-chi, csikung és vezetett meditáció is a rendelkezésünkre áll majd. Mindemellett olyan tapasztalt szakemberek által tartott workshop- és szemináriumokat is hallgathatunk, melyek akár a tudatalattink legmélyére is elvezethetnek, ha készen állunk egy mélyebb befogadásra.
Az interaktív műhelyek, beszélgetőcsoportok és egyéb események révén lehetőségünk lesz arra, hogy többet tudjunk meg önmagukról és a körülöttük lévő világgal való kapcsolatunkról. Nem utolsósorban a résztvevők szívvel-lélekkel fedezhetik fel, hogy mindenféle korláttól mentesen, nyíltan és bátran élhetik meg, majd állíthatják legjobb szolgálatukba az érzelmeiket.
Ha épp arra szottyan kedvünk, egy eredeti indián vagy sámán szertartásba is belecsöppenhetünk, miközben megismerkedhetünk a könnyed és optimista gondolkodás erejével. Gyakorolhatjuk a tudatos meditációt, és felfedezhetjük a stresszel való megbirkózás új módjait, mindezen kívül pedig lesznek olyan műhelyek is, melyek a művészetterápia gyógyító erejére fókuszálnak, melyek szintén elősegíthetik a jobb érzelmi szabályozást és az általános mentális jólétet.
Ezen a sokoldalú és nem kis értéket adó fesztiválon a résztvevők olyan magával ragadó élményre számíthatnak, amely ötvözi a művészet, az elmélyülés, a meditáció és a mozgás kiteljesedését, míg a könnyed szórakozásról sem kell lemondanunk.
Ez még csak egy kis ízelítő volt mindahhoz, mely ránk vár majd, hiszen még számtalan szavakba nem önthető meglepetés, rengeteg kaland és tapasztalás vár még ránk hamarosan a mesés Balaton parton..
Gyere és éld át újra az Everness Fesztivált – mely egy felejthetetlen utazásra csábít az önfelfedezés, a személyes fejlődés és a társadalmi befogadás útján.
Helyszín: Siófok-Sóstó, Siócapmping
Időpont: 2023. június 20-26.
Jegyek és bérletek: https://shop.everness.hu/jegyek-a-fesztivalra
https://napimuzsa.hu/eletmod/mi-var-rank-a-kozelgo-nyar-legeredetibb-hazai-fesztivaljan/