Szabadság, vagy társadalmi elvárások..?

Nyakunkon az ősz, a második évkezdés, az indulás és az újratervezések és időszaka és az önfeledt napok után, visszatérés a való világba, a társadalmi elvárások-hoz.

A nyaralás friss élményével nem könnyű az átállás a ’normál’ üzemmódba, visszazökkenni a zajos, néha szürke hétköznapokba.

A hosszas pihenés és élmények után időszerű átgondolni, tervezni és szükségszerűen átalakítani, vagy felvenni néhány új szokást, melytől az életünk friss lendületet kap.

Bizonyára mindannyian éreztük már néha azt, hogy elbizonytalanodunk, bátortalanná válunk és megtorpanunk, amikor nem tudjuk, hogy merre és hogyan haladjunk tovább.

Teljesen természetes érzés, hogy olykor megállunk és összezavarodunk, amikor nem tudjuk mi a következő helyes lépés, és egy-egy pillanatra leblokkolunk.

Emberként mindez az érzelmi arzenál színes skáláját gazdagítja, az élet természetes velejáróiként, mely még a legmagabiztosabbaknak is megadatik néha.

Ilyenkor nem elfelejtendő, hogy túlnyomórészt tanult viselkedési mintákra építkezünk – ez esetben sincs másként- hiszen egész kisgyermekkorunktól megtanultuk, hogy egy-egy bizonyos történésre hogyan kell reagálni és a külvilág eseményei is tele vannak ijesztő, félelmetes dolgokkal, melytől joggal bizonytalanodunk el.

Mint bármilyen kellemetlen érzés, ettől sem szabad megijedni, hanem elfogadva megélni a ránk törő kétségeket és félelmet, majd a feszültséget elengedve, egy újraindítással átprogramozni magunkat egy friss energiától duzzadó, lelkes gyermeki énné újra, akik valójában belülről vagyunk.

Ezek az érzelmi lenyomatok és a kellemetlen minták óhatatlanul lopták be magukat az életünkbe -hiszen van egy elfogadott társadalmi norma, hogy mire, mikor és hogyan kellene reagálnunk.

Főként most, amikor a fél világ pánikol a gazdasági válság végett, amikor a különböző médiumokból ömlenek ránk a félelemkeltő, sokszor valótlan hírek, akkor illene megijedni és tisztes állampolgárként a társadalmi elvárásokhoz mérten beállni a sorba, a nyájat követve panaszkodni, siránkozni, a rendszert és mindenki mást hibáztatni és újjal mutogatni..

Na de mi van, ha a változni akarás teljes tudatában nem csatlakozom a tömeghez, az elvárásokhoz, hanem merek mást választani és teremteni egy olyan mikrovilágot, amiben én és a környezetem is jól érezheti magát, a legmostohább körülmények ellenére is.

Hiszen mi másról is szólna az otthon melege, a család biztonsága, ha nem arról, hogy oda nem feltétlenül engedjük be a romboló negatív erőket -mely a mai technikának hála, így is úgy is beszivárog, ahová mi magunk is kissé megfertőzve térünk vissza a világból.

A külvilágra és a történésekre kevés hatásunk van, de arra annál inkább, hogy hogy vagyunk kívül- belül a kis családunkkal egyetemben, a gyermekeink- és a szeretteinkkel, akik a mi erőnkből, hozzáállásunkból és energiánkból táplálkoznak.

Amint néha rám tör ez a fajta bizonytalanság, akkor ha tehetem, szinte azonnal cselekvést váltok, veszek néhány mély levegőt, elmegyek egy nagy sétára, futok vagy jógázom, ami után valósággal újjászületek.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert a családomtól jó mintát (is) örököltem -az édesanyám és a nagyimtól kaptam a női erőt, a szenvedélyt, a kitartást a hitet, és ha a világ össze is dől körülöttem, holnap egy új nap virrad és minden újraindul és reggel már az új kávét kortyolgatjuk.

Mivel hatással vagyunk egymásra, ez minden ember valódi felelőssége, hogy milyen energiákat bocsát a környezetére, hiszen észrevehettük, hogy ha jó a kedvünk és sugárzunk, körülöttünk mindenki felvidul és az egész világ visszamosolyog ránk.

Magunk teremtjük az életünket, a saját valóságunkat, ezért merjünk mást választani, ha számunkra az a jobb, könnyebb és az igazabb, akkor is, ha teljesen szembe megyünk az árral, ha megbélyegeznek, vagy netán kirekesztenek.

Társadalmi elvárásoktól mentesen, teremthetünk egy egészen más, szebb és színesebb valóságot, még ha ezáltal sok lesz az irigyünk, vagy éppen nem illik most, nehéz időkben jól érezni magunkat.

Nem felejthetjük el azt a végtelen belső szabadságot, mely ott van a lelkünkben és melyet azt hiszem, hogy soha jobbkor nem árt felidézni, elővenni és hasznosítani, hiszen erőt, mosolyt, odafigyelést és szeretetet szórhatunk vele most ott, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Nőként azt hiszem, hogy ez egy igen fontos feladat, mely a kezünkben van és amit a családon keresztül, a környezetünkön át, szórhatunk a világra.

https://www.youtube.com/watch?v=D7snqWBZeKc

https://napimuzsa.hu/eletmod/mihez-kezdjunk-a-szorongassal/