Hogyan hangolódjunk az előttünk álló ünnepre?

Vészesen közeleg az év vége és mire észbe kapunk, már el is indul egy újabb esztendő, a maga ismeretlen misztikumával.

Beindult az év végi nagy hajrá mindenhol és már azt sem tudjuk, hová legyünk a számtalan teendő és elvárások közepette, így érdemes feleszmélni és megállni legalább néhány pillanatra.

Könnyű elveszíteni a harmóniát a napi rutin teendők sokaságában, különösen ez időtájt, amikor a felfordulás még nagyobb a kelleténél.

Amikor hirtelen feleszmélünk függőben lévő, le nem zárt dolgainkról, éves céljaink kipipálatlan részéről, nehezedik némi nyomás az emberre, melyhez még a cégek profitkényszere is jócskán hozzájárul, hogy még véletlenül se tudjuk igazán élvezni az év eme -egyébként szép időszakát.

A fogyasztói társadalomnak hála, ez az őrület persze nem ma kezdődött, de ha talán visszatekintünk a régi szép időkre -akár 15-20 évvel ezelőtt – mintha még nem lett volna ennyire felfokozottan őrült a tempó, emberibb léptékkel közeledtünk mind az ünnep, mind pedig egymás felé.

Nem mintha a nosztalgia vezérelne, de az tény, hogy igen könnyű elveszni és a lényeget szem elől téveszteni e nagy átalakulásban, amit az emberiség az utóbbi néhány évtizedben magára zúdított.

Az év legszentebb ünnepére készülődvén, pedig érdemes lenne megadni mindazt a várakozás-teli izgalmat és figyelmet, mellyel a lelkünk teljes valójával tudunk felkészülni az ünnepre, hiszen akármennyire is mást diktál a világ, az ünnep egyetlen célja ez a mély és önátadó elcsendesedés, egyfajta konfesszió, melyet ha megélünk, az óhatatlanul átragad a szeretteinkre is.

Hiszem, hogy nőként ez lenne most elsősorban a feladatunk, hiszen nem biztos, hogy attól lesz szép az ünnep, ha számtalan felesleges kacat lapul majd a fa alatt és ötfogásos menü tárul elénk az asztalra, sokkal inkább az meghitt és szeretetteli atmoszféra, ami átjárhat mindent általunk, és mely mindenkire átragad.

Nem kell vallásosnak lenni ahhoz, hogy az ünnepet őszintén és mélyen megéljük, sokkal inkább elég hozzá egy nyitott szív, öröm és befogadás, valami olyasmi, ami gyerekkorunkban teljesen magától értetődőnek tűnt.

Tanulhatunk a gyerekeinktől, de nem is kell más, csak emlékezni, hogy a kreált családi elvárások helyett ne felejtsünk hát el újra gyermekként örülni egymásnak, a meghitt, nyugodt napoknak, egy egészen másfajta minőségben megélni a ránk váró ünnepet, hiszen ha így teszünk, igazi varázslatban lesz részünk.