Barion Pixel

Egyszerű édesburgonya curry

Egyszerű édesburgonya curry

Amikor csak néhány db. zöldség van a hűtőszekrényben melyből pár szem édesburgonya, az egyik legegyszerűbb távol-keleti finomság készíthető belőle, mely nem más, mint az édesburgonya curry.

Egyszerű édesburgonya curry hozzávalók:

2 fej vöröshagyma

4 gerezd fokhagyma

4-5 szem édesburgonya

1 csokor mangold

1 kis csomag vörös lencse

olívaolaj

-fél doboz növényi tejszín /rizs-zab vagy kókusz/

Egyszerű édesburgonya curry elkészítése:

A felkockázott vöröshagymát megpároljuk, majd hozzáadjuk a fokhagymát és együtt dinszteljük tovább, hogy az ízek minél jobban összeérjenek.

Hozzáadjuk a felkockázott édesburgonyát, melyet szintén megpárolunk, beletesszük a lencsét és kevés vízzel felöntve együtt, közepes lángon főzzük, kb. 20 percig.

Sózzuk-borsozzuk, egy kevés kömény-római köményt, kurkumát, kakukkfüvet és némi fahéjat és chilit is adhatunk hozzá, ki-ki a maga ízlése szerint

Kb. 20 perc után, ha az édesburgonya és a lencse is már kellően megpuhult, hozzáadjuk a mangoldot, mellyel kb még 5 percig főzünk tovább, majd bele tesszük a számunkra kellő mennyiségű növényi tejszínt és az elpárolgott vizet is pótoljuk.

Köretként fekete rizzsel tálaltam, mely rendkívül finom, pikáns ízével még inkább kiemelte a zöldségek jellegzetes ízét.

Jó étvágyat!

https://edesburgonya.bio/milyen-hatassal-van-az-edesburgonya-az-emberi-szervezetre/

https://napimuzsa.hu/vegan_receptek/indiai-voroslencse-maskent/

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek