A vasárnapi menü favoritjaként nem hiányozhatott a szezon slágere a sütőtök, mely színével és ízével örök kedvencünk marad, ezúttal gyömbéres tökleves formájában.
Gyömbéres tökleves hozzávalók:
1 kisebb sütőtök
2 közepes fej vöröshagyma
5 gerezd fokhagyma
4 evőkanál olívaolaj
1 kis darab gyömbér-ízlés szerint
só, bors, kevés kurkuma
1 kis doboz kókusztej /rizs-zab vagy mandulatejszín is használható/
kb 1,5 l víz
/esetleg adható hozzá néhány szál sárgarépa is/
Gyömbéres tökleves elkészítése:
A kockára vágott hagymát olajban megpirítom, melyhez hozzáadom az apróra vágott fokhagymát, és néhány percig dinsztelem tovább.
A finomabb ízhatás kedvéért érdemes a tököt a hagyományos felszeletelt módon előre megsütni.
Én legutóbb a sütés mellett döntöttem, így a már elkészült és meghámozott, apróra vágott tökszeleteket adtam hozzá a megdinsztelt hagyma-gyömbér pároshoz, majd felöntöttem a kellő mennyiségű vízzel.
Ez esetben a főzési idő igen lerövidült, így szinte már az első rottyanás után hozzáadtam a fűszereket és a kókusztejszínt, majd néhány perc együttforralás után az elkészült levest egy botmixer segítségével krémessé varázsoltam a gyömbéres töklevest.
A tetejére pirított tökmag került,
jó étvágyat!
Próbáld ki a mennyei sütőtökös rizottót is!
Alább pedig a sütőtök jótékony hatásairól olvashatsz: