Amikor nyár még egyszer visszanéz, irány a Kerekdomb fesztivál!
Van az a pillanat szeptemberben, amikor már érezni az ősz illatát a levegőben, de még egyáltalán nem akarjuk elengedni a
Egy manapság gyakran hangoztatott, már-már elcsépelt szó, mint az önkifejezés, annak relatív és szubjektív tartalmával, kinek-kinek a maga egyéni mivoltában, mást és mást jelentve mindez.
Tán éppen ezért oly megfoghatatlan, ámde annál fontosabb jelentőségű az életünkben, hiszen mióta világ a világ, az ember folyton keresi önmaga kifejezési módját, hiszen mélyről jövő belső igényünk, hogy önmagunkat, a gondolatainkat, érzéseinket, késztetéseinket, vágyainkat a lelkünk legmélyéről fakadóan, ha tehetjük, bármilyen formában is kifejezésre juttassuk.
Nem véletlen, hogy az emberi faj már a kezdetektől megtalálta a módját, hogy önmagát kifejezésre juttassa, így mondhatni, hogy a művészet keletkezése is szinte egyidős az emberiséggel.
Napjaink digitális, kényelmes világában pedig egyre több szó esik az önmegvalósításról, melynek szerves része az önmagát minél inkább kifejezésre juttató ember idealizált képe.
Az egyén, akinek megadatik önmagát a maga teljességében, őszintén és szabadon való megélés lehetősége és annak egyéni kifejezési képessége, mindezek szabadon és bátran való felvállalása, mondható csak igazán boldog embernek.
Mindezek módja a különféle formákban megjelenő kommunikáció, a mindennapokon túl, a szűk- és tágabb környezettel való megértés képességétől a magasröptű művészetekig, egy és ugyanazon tőről fakadnak.
Az pedig teljesen egyéni kérdés, hogy kinek mit jelent mindez és hogy hogyan élünk eme, kizárólag az ember számára megadatott, nemes privilégiummal.
Mindennek legfőbb ellensége, mely sajnos oly gyakran vet árnyékot eme belső mély késztetésre, az pedig nem más, mint a társadalom által belénk nevelt, kívülről érkező mumus, a társadalmi nyomás, majd az annak való megfelelni akarás, mely sok esetben bénítólag hat ezen törekvéseinkre.
Az ilyesféle ember által gyártott, mesterkélt és gátló akadályokon való túljutás az első lépés az önkifejezés útján, hiszen ha nem látnánk túl a nekünk szánt, szűkre szabott társadalmi szerepeken, igen csekély lehetőségek adódnának önvalónk legmélyebb kifejezésére, de ez is egy folyamat, ahová lépésenként juthat el az önmagát folyton kereső ember.
Éppen ezért érdemes feltenni az alábbi kérdést, hogy
„Ki vagyok én, amikor nem akarok megfelelni senkinek?”
Az alábbi mondatokat is érdemes befejezni: „Boldog vagyok, amikor…”
„A leginkább önmagamnak akkor érzem magam, amikor…”
Érdemes a saját sztorinkat is végiggondolni, hogy milyen volt, mikor még megfelelési kényszerben éltél, amikor rájöttél, hogy mások elvárásai szerint élsz, illetve amikor először mertél nem-et mondani.
Ezek mentén tán könnyebb eljutni a nagyobb felismerésekig, melyek minden alkalommal közelebb vihetnek önmagunkhoz.
Legyen szó a legtöbbet láttatott tükörről, mint az arcunk, a mozdulatok, a hang és a világban való jelenlétünk, melyek teljes repertoárjával hozhatjuk ki azt a lehető legtöbbet, az énünk, a lelkünk legmagasabb rendű valóját, akire hivatottak vagyunk.
Minderre az összetett egyvelegre számtalan módszer és technika létezik, melyből a számunkra legtesthezállóbbakat érdemes kiválasztani, hogy mindig egy kicsit közelebb kerüljünk ahhoz az eddig tán elfeledett, oly rejtélyes valakihez, akik legbelül volnánk és akinek eddig tán oly kevés szerep jutott.
Van az a pillanat szeptemberben, amikor már érezni az ősz illatát a levegőben, de még egyáltalán nem akarjuk elengedni a
Kevés magyar kulturális esemény mondhatja el magáról, hogy nemcsak a közönség, hanem a nemzetközi szakma elismerését is kivívta. A 35.