Ahol megáll az idő – Művészet és léleknyugalom Somogyfajszon

Szent Liget Művésztelep és a Kund-kastély:

Idén immár 3. alkalommal lehettem részese a Szent Liget elnevezésű, Somogyfajszi Művésztelepnek, ahol egy immár jól összeszokott kis csapat családias hangulatában osztozhattunk az elmúlt héten, mely úgy repült el, mint egy röpke pillanat.

Valahogy mindig jóleső melegséggel gondolok vissza az ott töltött néhány napra, ahol a kis falu határán a természet meghitt, szerető közelsége öleli körbe a Kund Kastélyt, mely 1872 óta csendes szemlélője a természet áldotta falusi létnek, megérkezéskor  pedig mindig elfogja az embert az időtlenség és a kedves romantika szele, mely valahogy mindig ott leng az ódon falak közt.

A kúriát körülölelő, ősfás ligetet szemlélve igazi megnyugtató felüdülés a csodálatos októberi napfényben elmélkedve a reggeli kávé, majd a kora esti, finom narancsos fényben egy pohár borral a kézben egy nagy beszélgetésben elmélyülve, kellő távlatból merengeni az élet nagy dolgairól, nem mellesleg egy hatalmas sétával koronázni a napot, a természetvédelmi terület több száz éves, sokat látott, elvarázsolt tölgyei közt bolyongva.

Idén új, egyre izgalmasabb utat felfedezve láttatta magát a közeli dombocskán álló kis kápolna, az orrunk előtt lehulló hatalmas fagyöngy, szarvasok és a tavak, melyből az egyiknek idén csak a kiszáradt medre mutatta meglepően új arcát.

A kastélyt is üzemeltető Tömösváry Tibor, aki jó-maga is vadász, vitte ki barátját –  egy művésztársunkat, az éjszaka sejtelmes, ám annál mozgalmasabb csendjébe izgalmas éjszakai vadászatra, miközben a hatalmas cserépkályha mellett elmélkedhettünk, majd reggel kíváncsian faggattuk őket az éjszakai erdő meglepetéseiről.

Ennek örömére, egyik vacsorára -életemben először – vaddisznó-nyárs eredményét kóstolhattuk, míg az utolsó estén igazi bárány-nyárs is terítékre került, és bár jómagam igen csínján bánok a hússal, ez mégis semmihez nem fogható, kulináris élménnyel gazdagított minket.

Egyik este pedig egy kisebb táncot követően, mire mindenki lassan elcsendesedett, egy kisebb falubéli sétára kerekedtem, hogy kellő távolból, meghitt csendben szemlélhessem a nagy ablakokkal övezett báltermet, a szalont átjáró kellemes, lassan nyugovóra készülő fényeit és a kis házakban elképzelt életet, a horizonton meghúzódó fehér fénycsíkot, azon morfondírozva hazafelé, hogy vajon nyitva találom-e még a hatalmas fa bejárati ajtót, vagy esetlegesen a szomszéd szobában lakó, a hazai művészeti élet legnagyobb díjaival is megáldott Varga Amár László ablakán leszek majd kénytelen kopogtatni a bebocsátás reményében, melyre végül nem került sor, mert a kapu ismét nyitva állt előttem.

Lelki felüdülés:

Valami hihetetlenül mély megnyugvással hajtottam aznap álomra a fejem, mellyel feltételezem, hogy nem voltam egyedül.  

A közelben tanyázó szürke marha csorda és a rackajuhok, nem mellesleg pedig gazdag vadállomány színesíti a nagyváros zajához szokott látogató tán kevésbé színes fantáziáját, melyben ki-ki a maga megélésével fűszerezhette az ott töltött napokat.

Élénken él bennem ez az elvarázsolt hét, minden ott töltött percnek más súlyt és színt adva, de ami a legfontosabb, hogy egy rég érzett, mély belső nyugalom és igazi üdítő lelassulás járta át a lelkemet, melyre nem mindenhol lel rá az ember, aki ilyenkor érzi tán csak igazán, mekkora érték mindez ebben az őrült, kaotikus világban.

https://napimuzsa.hu/inspiracio/mi-a-somogyfajszi-kund-kastely-varazsa/