Jelenleg megtekinti Hogyan éljünk megbánások nélkül?

Hogyan éljünk megbánások nélkül?

Örökérvényű a kérdés, és maga a megbánás sokrétű, néha megtévesztően csalóka fogalma.

Egészen biztos, hogy mindannyian jártunk már úgy, hogy életünk egy bizonyos szakaszában utolért minket e fogalom, hiszen mindenki mulasztott már el egy bizonyos, akár sürgetően fontos lépést, illetve hozott akkor jónak vélt, mégis téves döntést, melyet idővel megbánt.

Nem vagyunk egyedül eme, sokszor csak később felmerülő, nem elhanyagolható kérdésekkel.

Természetes, hogy nem szeretünk hibázni, és szinte mindnyájan a legjobbat akarjuk kihozni az életünkből, miáltal elkerülhetetlen a döntés ránk nehezedő súlya és felelőssége.

Egy rendkívül egyszerű példával élve, ha elképzeljük például egy, a nagymama által ránk hagyott nagyobb összegű kötvénnyel járó döntést arról, hogy mihez kezdjünk mindezzel, amiből két lehetséges hiba merülhet fel:

1. Az egyik, hogy idő hiányában, elfoglaltságunk révén, vagy puszta feledékenységből kifolyólag elmulasztunk egy befektetést, melyről idővel kiderül, hogy nem kis összegtől estünk el általa.

2. A másik pedig az, ha nem a megfelelő helyre fektettünk be, avagy elhibáztunk egy üzleti döntést.

Ezen hibalehetőségek révén érdemes átgondolni, hogy melyik verziót bántuk volna meg jobban, a mulasztásunkból fakadó nem tettet, vagy a szimpla hibázásunk tényét?

Felmérések szerint az emberek jó része a 2. verzió mellett voksol, miszerint nehezebben emésztik meg egy-egy döntésük későbbi következményét, mint a cselekvés hiányát.

Legalábbis rövid távon.

Természetesen itt sem létezik vagy rossz válasz, mégis azt bizonyítják a viselkedéspszichológiával foglalkozó kutatások, hogy a hozzáállás és a létszemlélet szempontjából, valamelyest egészségesebb mentalitásra vall, a cselekvés hiányából származó megbánás.

Egy elmulasztott, fontos cselekedet hiánya sokkal zavaróbb tud lenni hosszútávon, mint egy felvállalt rossz döntés, melyből jócskán okulhatunk.

Mégsem pusztán negatív töltése van a megbánásnak, hiszen ez egy igazán hasznos jelzőrendszer a múltbéli dolgainkra nézve, mellyel ha hajlandóak vagyunk szembe nézni és elfogadni a hibát, nagy hasznunkra válhat, ami felkészít a változtatásra.

Érdemes papírra vetni az általunk hibának vélt, megbánt fontos dolgainkat, melyet áldásosabb életünk korai szakaszában elkövetnünk, hiszen jócskán marad még idő a levont következtetések és a tanulságok megértésére, majd a jövőbeni, esetleges hasonló szituációból adódó hiba elkerülésére és nem utolsósorban, a tanulásra.

Fontos lenne megállni néha és kissé belülre tekintve, elmerülni és számot vetni életünk különböző állomásai, tettei és annak következményeinek megértésére, mert ha ezt megtesszük és tanulunk belőle, az már egy sokkal ígéretesebb jövőt ígérhet.

Egy biztos: sokkal könnyebb a hibázás tényét elfogadni és azzal a tudattal élni, mint maga a cselekvés, tett vagy döntés hiányából fakadó megbánás, hosszan ránk nehezedő terhével megbirkózni.

A megbánás érzete szinte mindkét nem esetében hasonlóképp működik, bár a hölgyek hajlamosabbak múltbéli kapcsolataikon hosszasabban rágódni mint a férfiak, akiket mindez valamivel kisebb százalékban érint.

Az elme játékának megtévesztő volta miatt, pedig könnyebb utólag egy idealizált képet festeni a ’Mi lett volna ha..’  mardosó érzéséről, melynek nem minden esetben van köze a valósághoz, így érdemes óvatosan kezelni az efféle önmarcangoló érzéseket.

A lényegi kérdés az, hogy hogyan álljunk mindehhez és a kellő tanulság levonása után, miként lépjünk túl rajta, tovább lépvén a változás ígéretével..

Hiszen akárhány évesek is vagyunk, soha nem késő számot vetni és tanulni, és megindítani azt a bizonyos aktív, folytonosan cselekvő és irányt adó, mágikus változást, mely eljuttat minket oda, hogy már egyre kevesebb dolgon kelljen utólag morfondírozni.

Belénk nevelt közhelyek, dogmák és elvárások közt élünk, mely szereti elhitetni azt, hogy csak egy ösvény létezik a -talán valaki más számára tökéletes élet felé- de tudni kell, hogy számtalan út és választás létezik, melyet bármikor megváltoztathatunk.

Soha ne a környezet szemével, irreális elvárást és nyomást helyezve- túl szigorúan- tekintsünk önmagunkra, mert akkor könnyen beleeshetünk a félelem és a cselekvésképtelenség csapdájába.

Sosem késő felülírni és új lappal indítani, mert míg rövidtávon aggodalmat kelthet az olyan külsőség, mint hogy ’hogyan látnak a többiek és mit gondolnak majd rólam’, mígnem rájöhetünk arra, hogy hosszútávon mindennek egyáltalán semmilyen jelentősége nincs a lelki üdvösségünkre, kizárólag akkor, ha az előzőekből fakadóan, leblokkoljuk saját magunkat.

Az élet 5 fő területén szoktunk elakadni, melyből a legtöbb siker, vagy megbánás is származhat:

oktatás

karrier

szerelmi kapcsolat

szülőség

önképzés

Érdemes előre mérlegelve, de még a jelenben feltenni magunknak a kérdést, hogy mi az, amit idősebb éveinkben feltétlenül megbánnánk, ha mindezt ma nem tennénk meg?

Írjuk le magunknak, hogy 70-80-90 évesen, utólag mi az, amit megbánhatnánk, mert az elrettentő jövőkép felhasználása a jelenben, rendkívül hasznosan működhet.

Életünk során néhányszor elérkezünk egy-egy fordulóponthoz, nagy és fontos döntéshez, mely későbbi életünkre nézve, hosszantartó következménnyel bír.

Sajnos a legtöbb ember ilyenkor többnyire egy dologra tud csak gondolni, az pedig nem más, mint a ’mi lesz, hanem jól döntök és rosszul sikerül?’ örök kérdése..

Ez pedig az ún. félelem a félelemtől való önsorsrontó érzete, mely nem könnyíti meg az ösztönös, belső, mély döntést, melyet zsigerből is érezhetnénk, ha nem az elme és a külvilág ’fenyegető’ játékát hallanánk meg helyette.

Sokszor épp az elkövetett hibák azok, melyek izgalmasabbá teszik az utat, hiszen a hosszú és rögös út minden későbbi pozitív eredménynek a velejárója, hiszen tudjuk, hogy hibázni emberi dolog, melyből rengeteget okulhatunk.

Merjünk hát hibázni, mintsem a félelem bénultságában maradni, mert igazán csak ez az, mely későbbi életünkre hosszútávon kihat. Ne féljünk lépni, cselekedni és élni, hiszen ez az egyetlen út, mely hosszútávon kifizetődő.

Lényegi döntések előtt, egyetlen kulcskérdéssel rengeteget segíthetünk magunknak és egymásnak:

Mi az, amit feltétlenül megbánnék, ha nem tennék meg?

Ennyi tanulság után, pedig amit a jelenben tehetünk annak érdekében, hogy az egyik legfőbb megbánást elkerülhessük- fejezzük ki a legszűkebb környezetünknek azt, hogy mit jelentenek számunkra, éreztessük velük, hogy fontosak, ajándékozzunk számukra időt és figyelmet mindaddig, amíg mellettünk lehetnek.

Nincs is talán sérülékenyebb része az életünknek, mint a jól működő emberi kapcsolataink, a  család, a barátaink, avagy a szeretteinkkel való egészséges, jól működő viszony.

Ha pedig netán valamelyik területen néha kudarcot is vallunk, egy dolgot legalább őszintén elmondhatunk, hogy mindent megtettünk annak elkerülése érdekében, hogy legalább ezen az érzelmekkel átszőtt, kényes területen, ne legyen később mit megbánni.   

Nagyon jótékony és segítő tud lenni, ha okulunk egymás történeteiből, így ha netán úgy érzed, hogy megosztanád, írd meg nekem a saját megbánásaidat illetve azt, hogy mit tanultál belőlük!

https://7koznapi.blog.hu/2019/01/31/mit_tegyunk_a_megbanassal

Vélemény, hozzászólás?