Diagnózis:
Különböző legendák és a Földet körülölelő lecsökkent ózon hatása miatt ámbár 2000-re vártuk a világvégét, mégis elmondható, hogy 2020 az eddigi idők legszürreálisabb éve lett mindannyiunk életében.
A mindennapjaink jócskán fel lettek forgatva és talán nincs még egy szó, melyet annyira elcsépeltek mostanság, mint a ‘korona’ és- a korábban ismeretlen ‘Covid’ – és amerre nézünk, pánikkeltő hírek, bizonytalanság és félelem vesz körül minket.
Egy fura és újszerű szörnyeteg, egy bizonyos ismeretlen vírus fenyegető réme kísér minket bárhová is fordulunk, mely – a médiának hála- nem könnyíti meg a helyzetünket.
Vírus mindenütt, mégis amennyire a helyzet engedi, próbálnánk a megszokott életünket folytatni, de valahogy már semmi nem olyan, mint azelőtt.
Ámbár hiszem, hogy minden gyökerestül felfordult dolog utóhatása valami, az addiginál jóval letisztultabb körülmény és egyfajta újjászületés, mely úgy tűnik egyelőre még várat magára.
Számomra több kérdést is felvet ez a kényesen összetett, ismeretlen élethelyzet, és ámbár még nem tudni, hogy a vírus réme, vagy az általa generált, túlreagált félelem az, mely kártékonyabb a modern kor emberére nézve?
Egyébként is köztudott, hogy minél jobban ’túlféljük’ magunkat, a dolgok általában csak rosszabbra fordulnak és mivel a félelem soha nem volt még jó tanácsadó, ráadásul közismert immungyengítő hatással bír, így a válaszokat keresve nem jutottam másra, mint az ésszerű, de minden extrém túlzástól mentes óvatosság az, mely egyfajta mankóként szolgálhat ebben a kaotikus felfordulásban.
Keressük a válaszokat és annál jobban az élhető, köztes megoldásokat, aggódunk a szeretteinkért és igyekszünk megtenni a legtöbbet mely tőlünk telik, hogy megőrizzük a testi-lelki épségünket, hiszen a kettő egymás nélkül nem sokáig tartható fent.
https://napimuzsa.hu/eletmod/az-orvosi-kannabisz-91-titka/
Nem könnyű a tájékozódás, hiszen a fogyasztói társadalom által ránk zúdított tömegtermékek áradatában bizony nehéz eligazodni.
Megoldás:
A környezetünket illetően, az egyszerű és a természetes dolgok híveként egy számomra rendkívüli módon bevált kedvenc, az ózon hatására, pontosabban az ózongenerátorra esküszöm, ha bárminnemű csíra-gomba, baktérium vagy vírus kerül szóba.
A sztratoszférában a Földet körülölelő és védelmező anyag, az oxigén eme 3-as kombinációjánál köztudottan aligha létezik gyorsabb, hatékonyabb és -természetességénél fogva- kíméletesebb megoldás,az az ózoni hatás, mellyel a tereinket, a levegőnket és a körülöttünk lévő tárgyakat a legkönnyebben sterilizálni tudjuk, amit bárminnemű, mindent felforgató, hosszantartó és fáradságos nagytakarítással sem lennénk képesek elérni.
Mindemellett ez a három oxigénatomból álló molekula rendkívül könnyen lép reakcióba különböző anyagokkal, mint például az ammónia, mely egyben a legkiválóbb szagtalanító hatásnak is örvend, így akár a legszélsőségesebb eseteket tekintve – mint az erős dohányzás, árvíz, tűzvész utáni zárt terek -vagy akár gépjárművek légterének teljes megújítója is lehet.
Mint a legtöbb ózongenerátornál, működési mechanizmusa nem más, mint ahogy a levegő a készülék hátoldalán, egy integrált ventilátor segítségével kiszívásra kerül, melynek belsejében ez a levegő a légszűrő és egy speciális UV lámpa használatával mindenféle vegyülettől és baktériumtól megtisztul, majd mindez egy kerámia lemezre vezetődik, ahol az oxigén egy elektromos kisülés segítségével ózonná alakul, miután a tiszta ózon a készülék első részéről visszavezetődik a szobába.
Ajánlatos ámbár kellő óvatossággal és a leírásoknak megfelelően használni e rendkívül erős és hatékony ózon gázt, de a körültekintően megfelelő használatával csak nyerhetünk vele.
https://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/16268/a-haztartasban-elofordulo-ozon-veszelyei
Az észszerűség határán belül és minden félelem híján is érdemes otthonunkat, munkahelyünket, autónkat e csodaszerkenytű segítségével megtisztítani, hogy legalább az intim tereink megadják az oly hőn áhított biztonság érzését.