Jelenleg megtekinti Ki várt ránk Rómában?

Ki várt ránk Rómában?

Immár több mint egy kerek évvel ezelőtt, jól előkészített háttérmunka után – az utazást illetően mégis amolyan spontán jelleggel- egy verőfényes szeptemberi napon ugrottunk ki hármasban Rómába, melynek célja a Terence Hill-el való személyes találkozás volt.
Ez egy nagyszabású jótékonysági árverésre való meghívás céljából történt, egy különleges ’Dune Buggy’ nevű gépkocsi licitre való bocsájtásának az elképzelésével, melynek bevétele a Heim Pál Gyermekkórház támogatását szolgálta.
Aki még nem tudná, ez a bizonyos kis autó egy másolata a ’Különben Dühbe jövünk’ c. filmben lévő nyitott, különleges gépjárműnek.
Az ötlet remek, a cél nemes, így hát kora reggel nekivágtunk az izgalmasnak ígérkező utazásnak. A reptéren való landolás után kényelmesen bekocsikázva a városba, egy kisebb kíváncsi nézelődéssel egyetemben, megérkeztünk Piazza della Minerva főterére, ahol egy könnyed kis séta után beléptünk a takaros kis hotelbe, ahol a lobby-ban való rövid, izgatott várakozás után percre pontosan jelent meg főhősünk laza szerelésben és egy fekete baseball sapkában.

Mintha megállt volna az idő abban a szent pillanatban, annyira felelevenedtek gyermekkorom Tv előtt töltött percei, amikor izgatottan szurkoltam szimpatikus főhősünknek egy-egy komolyabbnak tűnő csete-paté közepette. Olyan álomszerű, mégis természetesen eleven és valóságszerű volt az egész, ahogy kedvesen és udvariasan invitált bennünket a liftbe, mely a legfelső tetőterasz éttermébe vitt minket. Rendkívül kellemes, pozitív meglepetés volt, ráadásul a kezdettől fogva az volt a benyomásom, hogy a baseball sapkával a fején, a maga 72 évével ez az ember mit sem változott az elmúlt néhány évtizedben. Leültünk az álomhotel rendkívül elegáns tetőteraszának egyik ízléses asztalához, és egy természetesen könnyed, oldott társalgásba fogtunk. Elmondta, hogy ha nem ilyen nemes cél vezérelt volna minket, biztosan nemet mondott volna a felkérésnek. Mivel tudta érkezésünk okát, így már csak az apróbb technikai részletek végett volt megbeszélnivalónk, így utána már általános dolgokról társalogtunk egy kicsit. Nosztalgikusan mosolyogva mesélte, hogy néhány évvel ezelőtt budapesti barátaiknál töltötte a karácsonyt a családjával és szép emlékek kötik ide. Közben persze feltűnt, hogy van még rajtam kívül valaki, aki szintén minden mentesen issza a kávét, hisz ő is mandulatejjel és mézzel kérte, közben pedig azt is elárulta a neki ajándékozott Pick szalámi révén, hogy ámbár ő már hosszú ideje vegetáriánus, de az Unicum-nak kimondottan örült.

Mindebből ismételten levontam a következtetést, hogy a hosszantartó fiatalság és a kimeríthetetlen energia forrása a laktóz- és az egyéb állati eredetű élelmiszerektől való mentesülés lehet, míg ez bár feltételezés, bár ennek kedvező hatását már jómagam is érzekelem egy ideje. Mindezek után ő már indult vissza a Rómától nem túl messze lévő perugiai otthonába, így elérkezett a búcsú pillanata, de előtte még közölte, hogy a kávéra a vendégei vagyunk. No persze el nem engedhettük közös fotó nélkül, így az alábbi 4-esben készült fotó-melyből a többiekre való tekintettel vágtam ki a magunk kettesét- mert készült akkor kettőnkről is külön kép -de az azóta a Római parton való szerencsétlen esemény során, amikor tavaly májusban a Duna magas vízállásába veszejtettem a telefonomat -ezt a képet már kérlelhetetlenül elnyelte a folyam:( No de az emlék a lényeg, mely így örökre megmarad. A rövid búcsú a hamarosan történő viszontlátás reményével zárult, így még utána egy kicsit könnyedén elidézve tárgyaltuk át ezt a hirtelen történt kisebb csodát, hogy épp az imént hívott meg minket gyermekkorunk -főleg a fiúk által- kedvelt sztárja, aki nem utolsósorban akár a mai napig lehetne a nők bálványa, hiszem charm-ja, sportos testalkata és élénk mélyzöld szeme még mindig a régi fényben ég. Szóval az elegáns miliő és a fenséges római panoráma marasztalt még minket egy darabig, majd a frissen szerzett élmények hatására kalandoztunk még egyet a városban, utána pedig beültünk egy mennyei olasz étterembe feldolgozni a történteket. Szerencsére a gépünk csak késő este indult vissza, így azért volt egy teljes napunk kiélvezni azt a különös római hangulatot, melyért még ilyen rövid időre is érdemes kiruccanni, hát még ha az ember egy világsztárral is találkozhat, ezért különösen megérte..

Összegezve, a küldetés nemes, az élmény nem mindennapi és az erre szervezett ’Oliver Onions’ koncert és az azt követő ünnepélyes gépjármű átadás Terence-el sikeresen megtörtént. Nem elhanyagolható, hogy e koncertre még egy másik sztárvendég is hivatalos volt, aki pedig nem más, mint szintén kora gyerekkorom számomra talán kevésbé megfogó alakja, aki nem más, mint az akkor oly sikeresnek mondott ’Sandokan’ sorozat sztárja, Kabír Bedi, aki kb. szintén egykorú lehet a mi Terenc-ünkkel, és akivel közösen énekelték azt a bizonyos híresen- hírhedt dalt a színpadon. Mint kiderült, a két világsztár futólag már találkozott kb. 30 évvel ezelőtt, de igazán csak a koncertet követő kései vacsorán volt alkalmuk egymással beszélgetni, mely a Four Seasons ’Kollázs’ éttermében zajlott, és melyet szintén nagyon élveztünk. Talán megemlítendő, hogy hihetetlen az élet, mert -mint később kiderült, hogy érdekes módon mindketten felnőtt fiúkat veszítették el néhány évvel ezelőtt, mely talán Terence zárkózottságában volt talán némiképp érzékelhető, aki a másik fiával és a feleségével érkezett, és aki a múltban szintén színésznő volt. Az indiai szellemet tökéletesen képviselő Kabír Bediről elmondható az, hogy rendkívül természetes és mérhetetlenül kedves, figyelmes karakterével különösen belopta magát a szívekbe. Az alábbi fotó az érkezése estéjén a Kempinski Hotel-ben való sajtótájékoztatón készült. A különös az volt, hogy ily hosszú utazás után is rendkívül készségesen válaszolt a kérdésekre, és szinte mindenkihez volt egy kedves szava.

Hiába, azt a bizonyos keleti létfilozófiát még ő sem tudta levetkőzni, szerencsére..

Azt hiszem, hogy méltán lehetünk büszkék a Solstice Színház kis csapatára, aki ilyen nagyszerű ötlettel egybekötött örömet szerzett jónéhány ember számára, nem beszélve a Heim Pál Gyerekkórház kis betegeiről.

Köszönjük!          

Vélemény, hozzászólás?