Mihez nyúlhatunk, amikor az egész Világ a feje tetejére állt?

Mostanság, amikor az egészségünk védelme és megőrzésében kissé mintha magunkra maradtunk volna, amikor szinte már úgy érezhető, hogy eddigi hiedelmeink és beidegződéseink már-már idejét múltak volnának, akkor -jobb esetben már korábban- kezdhetünk el mélázni a hogyan és ’merre tovább’ gondolatmeneten, a ránk eső felelősséget illetően.

Olyannyira elkényelmesedett, romboló civilizált életmódunkban szinte észrevétlenül szoktattak rá minket az ’orvos majd megoldja ’mentalitásra, ill. a ’bekapunk néhány pirulát és már rohanunk is tovább’ szemléletre, hogy sokszor már észre sem vesszük felelőtlenül, önmagunkra káros hozzáállásunkat.

Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy természetesen vannak esetek, amikor elkerülhetetlenül életmentő lehet a modern és korszerű gyógyszerek használata, mindattól függetlenül, mára már jócskán elfeledtük a természet és az emberi testben rejlő belső ősi tudást, az öngyógyítás legmagasabb képességét.

A talán már elcsépeltnek tűnő közhely valóban létezik, csak már különféle üzleti érdekek és egyéb külső hatások eredményeképp, már jócskán eltávolodtunk mindettől.

Elfelejtjük a ránk bízott legmagasabb tudás egyikét, hajlamosak vagyunk már ezen sem gondolkodni, és persze

kényelmesebb bevenni a csodapirulának hitt, villámgyors gyógyulást igénylő kemikáliát, csak az időhiányban szenvedő, robot üzemmódunkban már ezzel se kelljen foglalkoznunk.

Mindez nem kizárólag a mi hibánk, hiszen észrevétlenül is efelé lettünk terelgetve és az ember természeténél fogva hajlamos sokszor a rövidebbnek tűnő, könnyebb utat választani, mindennemű hosszantartó következményről megfeledkezve.

Minden tisztelet a ritka kivételé, akik kellő éberséggel és legmélyebb belső ösztöneikkel átlátnak az álca ígéretesnek tűnő csomagolásán, és a jól bevált, elfeledett gyógymódok és egyéb alternatív megoldások után nyúlnak ha szükséges, ha egyáltalán eljutnak odáig.

Az úgynevezett prevenció, vagy a megelőzés szót is halljuk számtalanszor, mégis -mint minden rossz dolog esetén- annak elkerülése és az emberi test oly csodálatosan működő egysége lenne a cél.

Tudjuk, hogy ki vagyunk téve mindenféle felesleges és ártalmas környezeti hatásnak, túlhajszoltak vagyunk, sok felesleges dologgal leterhelten, ezért sem látjuk át már-már a dolgainkat, avagy azt az ’erdőt, attól a fától’..

Mégis, amikor a globalizált civilizáció egy ilyen mértékű problémával találja szemben magát világszinten, akkor valahogy, mintha mégis rá lennénk kényszerülve a gondolkodásra, és a még megmaradt belső bölcsességünk elővételére.

A járványt illető minden kétségünk indokolt, az pedig -minden ránk kényszerített megoldáson kívül- már csak rajtunk áll, hogy milyen módon vagyunk hajlandóak elfogadni és szembe szállni vele.

Persze az ’elfogadás’ szó is már-már a könyökünkön jöhet ki, de ha jobban belegondolunk, egyelőre sajnos nincs más választásunk. No meg minek szorongjunk mindazon, amire úgysincs ráhatásunk, és hiszem, hogy csak úgy tudunk hatékonyan szembe szállni valamivel, ha elfogadjuk a létezését.

Felelősségünk teljes tudatában, a családunk védelmén keresztül kell óvni saját magunkat -az ésszerűség határain belül. Hiszen miután magunkra vigyáztunk, csak azután tudjuk a többiek jólétét is védelmezni és megteremteni.

Ez alatt nem a teljes izoláció, az elvakult maszkhasználat és a kézfertőtlenítő használata értendő, mellyel hosszú távon még a maradék immunrendszerünket is ellehetetlenítjük, talán inkább a testünk védelmi rendszerét -amennyire lehetséges, felvértezni mindennemű külső támadás kivédésére.

Természetesen vannak helyzetek, és akár előre gyártott, intelligens vírusok, mellyel szemben tán nem is oly sokat tehetünk, és ha netán már benne is találjuk magunkat a fertőzött szerepben, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen lelki-fizikai állapotunkban ér minket az ún. betolakodó.

Ezek az idők a felelősség elkerülhetetlenül nehéz terhét róják ránk, de egy biztos: óvatosnak és körültekintőnek kell maradnunk, de a félelem egészen biztos, hogy nem lesz a segítőtársunk ebben a kusza valóságban, sőt legfőbb ellenségenké válhat, mely megakadályoz az ésszerűségben, az immunrendszert bizonyítottan gyengítő hatását már meg sem említve.  

Tudjuk, hogy minden valódi gyógyítóra kb. 50 sarlatán jut, és azt is, hogy nem vagyunk könnyű helyzetben a megfelelő természetes immunerősítés területén sem, de érdemes a hagyományokból tanulva is elfogadónak, nyitottnak maradni és a rég elfeledett, belső intuíciókat elővenni, nagy szükség van most rá.