Hogy zajlik egy igazi szüreti mulatság a Zalában..?

Ezen kora őszön is elérkezett végre a szőlő és a bor várva várt ünnepe, melyet idén a távoli Zala vidékén, egy számomra kedves községben, Türjén ünnepeltünk.

A polgármester meghívott vendégeként igyekeznünk kellett, mert szombaton délután egy órakor indult a helyi sportpálya mellől a nagy szüreti felvonulás.

Igen felvidító élmény volt a budapesti forgalomból a Káli medence gyönyörű tájain keresztül végre megérkezni a dimbes-dombos zalai táj e számomra már ismert vidékére, ahol mindig oly szeretettel fogadnak.

Már -már esélyes volt, hogy lekéssük a nagymenetet, így mire odaértünk, az indulás helyszínén volt a színes felvonulási forgatag, ahol többen a korhű falusi ruháikat felöltve, a polgármester úr pedig díszmagyar öltözetben készült a menetre.

Szomorúan konstatáltuk viszont, hogy- egy kivétellel- a hagyományos lovasfogatok helyett, a hangulatosra feldíszített traktorok által vontatott pótkocsikon szállítják a felvonuló mulatozókat.

Későn érkezők számára már csak az utolsó kocsin jutott hely, melyre nagy zenebona kíséretében hárman szálltunk fel, ahol egy láda szőlő és egy szőlődaráló kapott még helyet középen, amin a feladatunk az volt, hogy az időnként megálló menetben egy pohár -általunk ledarált- mustot, vagy bort adjunk az út mellett álló falubélieknek, akik integetéssel köszöntötték az elindult karavánt.

Az aznapi forgalmat kellően feltartva, rendőri kísérettel társulva, különleges élmény volt az önfeledt és színes forgataggal végül útra kelni és a falu utcáin lassan végig vonulva látni a helyiek örömteli arcát, mustot kínálni mindenkinek, míg újra meg nem indult a menet. Volt persze akit nem várt meg a kocsi, így utánunk futva próbáltuk feléje a mennyei nedűt kínálni. A többi kocsiról sütemények, pogácsa, cukorkák és kukoricaszemek is a ’közönség’ közé lettek hajigálva, míg volt, aki egy doboz sörrel kínálta az egyik helybélit, aki a kocsi után futva igyekezett elkapni azt.

A kb. másfél órás színes felvonulás után visszatérve a vígasság helyszínére, különböző színpadi programok és egy kisebb vásár is gazdagította a lassan estébe nyúló vidám délutánt, melyet két egymást követő koncert zárt.

A padokon üldögélve, kellemes beszélgetés közepette mennyei gulyáslevest és igazi kemencés lángost szolgáltak fel számunkra, miközben épp a ’Groovehouse’ zenekar adta aznapi első koncertjét. A kellemes újbor mellett jó volt újra hallani a rég elfeledett dallamokat, melyet később Zoltán Erika koncert zárt, ami alatt egy kedves falubéli ismerős tüskés körtepálinkáját kóstolgathattuk, annak amolyan mindenünket átjáró érzésével.

Másnap pontban délre pedig egy nagyon kedves idősebb pár vendégszeretetét élvezhettük, akik az igazán hagyományos, mennyei vidéki menüvel készültek számunkra -legnagyobb meglepetésemre, külön ügyelve az én gluténmentes diétámra is.  

Hihetetlenül jó érzés volt ezt a kedves, otthonos vendégszeretetet élvezni, mintha újra a nagyi házában kerültem volna.

Nem tudom mi az oka, de megfigyeltem, hogy vidéken valahogy mindig finomabb az étel és jobb az étvágy, talán a levegő kombinált őszinte és szívélyes vendégszeretet az oka, de egy rég elfeledett, otthonos érzésben telt a kellemes, családias ebéd.

Hazafelé jövet pedig nem állhattuk meg, hogy ne tegyünk egy kitérőt a Káli-medence ékkövén Salföldön, ahol a falut bejárva egy ismert helybélivel, a Munkácsy díjas Somogyi Győző festőművésszel is volt szerencsénk – igazi, rég elfeledett falusi hangulatot idéző portájának kapujában beszélgetni egy kicsit.

Méltó befejezése volt mindez a szüreti kalandunknak, melynek verőfényes őszi hangulatát elhoztuk magunkkal a Fővárosba is.