Hogyan múlhatjuk felül az elvárásokat?

Felülmúlni önmagunkat:

Életünk bármely területét tekintve úgy vélem, hogy nem oly nehéz észre venni azt, hogy a minimális teljesítmény kultúrájában élünk, mely észrevétlenül hatja át a mindennapokat.

Legyen szó iskola, munkahely vagy emberi kapcsolatokról, önkéntelenül is szinte mindenhol a ’kevesebb több’ szellemiség dominál, ehhez vagyunk szokva, így szinte mindenki más is hasonlóképpen gondolkodik..

Az elmúlt 3 embert próbáló, sorsfordító évet tekintve, 3 fő fázison ment keresztül az egész emberiség:

-Kezdetben a túlélés, a ránk nehezedő stressz és a félelem uralkodott el rajtunk, majd a másodikban az alkalmazkodás és az új helyzetben való fennmaradás, míg jelenleg, a válság időszakában pedig egy lassú, de annál nagyobb változási folyamattal vagyunk kénytelenek szembesülni.

Egy biztos, hogy a megszokott, régi minták már elavultak és egyfajta új, mentális- és egészségstratégiára van szükségünk a fennmaradáshoz.

Míg a túlélés fázisában szinte teljesen érthetetlennek tűnhetett, ha valami extra apró dolgot kértünk vagy adtunk valakinek, míg mostanra egyre inkább úgy tűnik, hogy az eddigi mentalitással több szolgáltató és cég tűnhet el a süllyesztőben -ill. még a magánéletünk is fenekestől felfordulhat, ha nem vagyunk képesek egy kicsivel is többet adni, mint amit elvárnak tőlünk.

Immár megnőtt a kereslet az érték, a produktivitás, az asszertivitás és az új módszerek iránt és a rohamosan fejlődő igényekkel, most van igazán itt az ideje egy egészen másfajta figyelemre, fejlődésre és a kiemelkedésre.

Ebben az őrült versenyben már csak arra kapjuk fel a fejünket, ha valaki valami egészen más, új értéket teremt és aki meghaladja az elvárásokat.

Számomra ez könnyen érthető, hiszen egész gyermekkoromban hallgattam az anyukám szavait, hogy legyen bármi, amihez hozzáfogok, azt minden feltétel és különösebb indok nélkül, a tőlem legjobban telhető, maximumon tegyem.

Egyfajta nagyvonalúságra nevelt mindez és nem utolsósorban arra, hogy valahogy soha nem akarok alul, azaz a képességeim alatt teljesíteni.

Ha jobban körülnézünk, talán egyre inkább észrevehetjük, hogy mintha a világ is az efféle láthatatlan, az ún. ok-okozati törvényszerűségek elvén működne, ahol minden tettnek előbb vagy utóbb, de meg lesz a maga következménye.

Persze joggal jöhetnek most sokan azzal, hogy „Én mindent megtettem, mégsem kaptam vissza semmit attól a biz. személytől, stb..

Ez számtalanszor megeshet és ilyenkor fontos az, hogy ne tévesszünk össze egy-egy személyt a világegyetemmel, ahol az általános igazság elve alapján működik minden.

Persze a társadalom teljesen ellent mond mindennek, ahol teljesen elfogadott norma az, hogy kevesebbet nyújtunk, mint amit elvárnak tőlünk és amire képesek volnánk.

Ez egyfajta alacsony– vagy ún. szegénységi mentalitást eredményez, mely egyfajta hiányérzetben tart minket, hiszen a határtalanul nagy dolgok helyett, egyfajta belső feszülést és hasadást eredményez ott mélyen, legbelül.

Felülmúlni önmagunkat:

Jogos ilyenkor a kérdés, hogy hogyan múlhatjuk felül az elvárásokat?

Találó a mondás, miszerint az ’extra mérföldön’ túl, már szinte alig van forgalom és kicsi a verseny, így érdemes azt a kis plusz erőfeszítést meglépni, mellyel kitörhetek a saját magam alkotta szabadság birodalmába.

Mindezt nem is feltétlenül más, hanem elsősorban saját magam miatt tegyem, aki jó vezető- és példaképpé szeretnék válni.

Fontos, hogy ne fogjam vissza a képességeimet és adjam azt, amit adhatnék az élet bármely területén, hiszen ha nem így teszem, a lelkem előbb vagy utóbb lázad majd és utálni fog azért, ha nívón alul teljesítenék.

Ha tehetjük, mindig a tőlünk telhető maximumot adjuk és teljesítsük túl a limitet melyet elvárnak tőlünk, mert hosszútávon csak ez lehet a hosszan tartó elégedettség és a siker kulcsa.

Ekkor azon kapjuk majd magunkat, hogy rendkívüli lehetőségek nyílnak meg előttünk és visszatérnek életünkbe a színek, mert az elvegyülés helyett, a komfortzónából kilépve megyünk a kihívások felé és teljesítjük azt, amit már senki nem vár el, csak kizárólag mi, saját magunktól.

Ekkor érzem majd, hogy ki az az egyedi és megismételhetetlen ember, aki volnék, majd újra elevenen tér vissza belém az élet és határtalanná válik bármi, amihez hozzáfogok.

Nem is hinnénk, hogy az általános önbizalomhiány jó része, épp ebből a visszafojtott, középszerű mentalitásból fakad, hiszen egyfajta kötelességünk felépíteni azt a fajta emberi tartást és büszkeséget, mely azzal a bizonyos extra mérföld megtételéből fakad.

A kiváló munka, a fegyelem, a szívesség egészen biztosan meghálálja majd magát hosszútávon, és az, hogy bármely helyzetben a legjobb énemet nyújthatom.

A jelszó, hogy próbáld, építs és haladj előre, hiszen mi másról is szólna az élet, mint a tökéletesedés, a haladás- és a fejlődésről.

Egyszóval emeljük a színvonalat az életünk minden területén, törődjünk magunkkal és másokkal, adjunk és élvezzük az áramlást.

Ha nem tudjuk, hogyan is fogjunk hozzá, akkor érdemes a szakmai– vagy akár a magánéletünkre lebontva feltenni a kérdést, hogy hol tudnék bármihez is több értéket hozzátenni..?

-Melyek azok, ill. hol vannak azok a lehetőségek, ahol többet nyújthatnék?

Érdemes mindezt leírni, hogy könnyedebben átgondoljuk és lássuk magunk előtt a fejlődni való területet, ahol átléphetjük a korlátainkat, melyek gúzsba kötnek.

A magánéletre bontva pedig csak határozzuk el már ma, hogy hozzáadok valamit a számomra fontos emberek életéhez és egész egyszerűen, csak meglepem őket valamivel, amire egészen biztosan nem számítanak.

Alább pedig az örök Emile Coué képlet:

,,Napról-napra, az élet minden területén, jobbá és jobbá válok”

https://divany.hu/eletem/2019/06/22/teljesitmeny-hatar/