Jelenleg megtekinti A jövő fenntartható életközössége, avagy mi Damanhur rejtélye?

A jövő fenntartható életközössége, avagy mi Damanhur rejtélye?

Mondhatni eszméletlenül érdekes, hogy merő véletlenséggel, épp a minap bukkantam rá egy cikkre, mely az Észak-Olaszországban létező, viszonylag ismeretlen, újszerű életközösségről szól, ami nem máshol, mint az Alpok északi lábánál, Damanhur nevű településen található.

Mintha hallottam volna már korábban erről, ill. ehhez hasonló kezdeményezésekről, mégis kíváncsi ámulattal és annál nagyobb örömmel olvasván sorait, hogy ez az immár 40 éves múltra visszatekintő társadalmi szerveződés, egyre hódítja tereit és a világ minden tájáról ideérkezők körében is töretlen népszerűségnek örvend.

Mindez pedig nem másról, mint az elveszett, ősi civilizációk spirituális hagyományainak, a mai modern világ életvitelével integrált ötvözetéről szól.

Az ősi eredethez való visszatérés modern megnyilvánulása, ahol egy egészen egyedi életközösség 8-10 falunyi népessége, csodás természeti környezetben, igazi egységként éli mindennapjait.

Megálmodója egy Oberto Airaudi nevű férfi, aki nem kisebb céllal hozta létre e szövetséget, mint az emberiség múltját-jelenét összefogván, azzal a magasztos célzattal elhivatottan, hogy egy sokkal élhetőbb, természetes életet és jövőt teremthessen az emberiség számára.

Mindezt a múlt értékeivel gazdagon, de a modern élet adta, különleges technikai vívmányok segítségével egy, az eddigieknél sokkalta szebb, magas eszmével megáldott életet teremtve, az utókor méltó örökségeként.

Ezt olvasván elképzeltem, amint a modern kor rohanó emberének egy egészen elkápráztató, egyfajta mesevilágot idéző, szürreális valóság jelenik meg, mely nehezen felfogható ás átadható.

Damanhur rejtélye:

Felhagyván a fogyasztói társadalom mókuskerekének örök rabságából, az itteni közösség saját alkotmányt, pénznemet és a szövetségen belüli, rendkívül sokoldalú munkalehetőséget teremtve, teljes önellátással -ki-ki a saját tehetségének kibontakoztatásával- egy erős és összetartó közösség részeként veszi ki a részét, a kiváló szervezéssel létrehozott rendszerben.

Legnagyobb erényeinek egyike pedig éppen az, hogy nem különül el teljesen a többségi társadalomtól, hanem éppen azzal szorosan együttműködve és azt segítve, egy közös nemes cél szolgálatával alakítja életét.

A múlt és a jövő közti időutazás részeként, a 20 fős, többgenerációs nagycsaládok, az ún. nukleók, nem feltétlenül vér szerinti kötelékkel társulnak házikóikban – ahol mindenki saját szobával rendelkezik- de ahol az élet főként a közösségi terekben zajlik és hol folyamatos, támogató, ösztönző és segítő közegre lelnek egymásban.

Külön tartományokba tartozva, 4-5 nukleó-nak van egy közös vezetője, akivel együtt, a közös projekteket szervezik.

A különböző projektek vezetőit fél- egyévente választják újra, helyet adva ezzel is a ‘fairplay’ és a tehetségek egyéni kibontakozásának.

Az építő közösség összetartó erejétől függetlenül, teret és helyet kap a szabad akarat és a függetlenség szerepe, hogy mindenki egyéni helyének és tehetségének megtalálásával járuljon hozzá a közös fejlődéshez.

A legszebb az, hogy egy elfogadó, támogatóan szeretetteli közeget igyekszenek létrehozni, mely hosszútávon az emberiség új dimenziójának kapuit hivatott megnyitni.

A családok egyénenkénti munkamegosztásában mindenkire kellő szerep jut, míg a gyermekek pedig közös nevelésben részesülnek, annak minden előnyével együtt.

A többféle értékrend befogadásával, nagy eséllyel válhatnak majd nyitott szemléletű felnőttekké, mely egyúttal a szülők válláról is sok terhet levesz.

Ezen gyermekek oktatása saját iskoláikban, 6-8 fős osztályokba sorolva történik, hogy minden tanulóra kellő figyelem jusson.

Magas etikai értékrendet követve, az egész közösség egy meditációs iskola és képzési rendszer köré szerveződik, ahol kis csoportokban haladva, különböző spirituális célokkal vezérelve fejlődnek.

Különböző kutatási tervekben- mint az álomelmélet kutatás, a természettel való, teljes összhangban létezés-kommunikáció – pl. a növényi rezgés zenévé alakításának képessége, melyet kiválóan alkalmaznak a mezőgazdasági termelésben, az átlagost jóval meghaladó termelési eredménnyel, melyet családonkénti kertjeik és melegházaikban a legnagyobb sikerrel kamatoztatnak.

Nagyközösségi programokban sincs hiány Damanhur-ban, hiszen csütörtök estéken közösen vitatja meg a szövetség egésze, az addig elért eredményeket.

A jól szervezettség mellett fontos szerepet kap a játék és a kreativítás, míg a közös ünnepek és szertartások a természeti változásokhoz kötődnek.

Egészen elképesztő, de a szervezet 80 cége az olasz gazdaság részét képezi, komoly értéket teremtve az erős olasz piacon.

Mindezek között az infrastruktúrafejlesztő, fenntartható műszaki technológiát kutató- és gyártó, kereskedelmi-vendéglátó, információs technológiákkal foglalkozó, etikus pénzügyi gazdálkodás, webfejlesztő, orvosi szolgáltató, természetgyógyászati és művészeti vállalkozásokkal foglalkozó cégeik egyaránt vannak.

Nem ismeretlen előttük a mentálisan, avagy a gondolati úton programozható eszközök technológiájának fejlesztése, mely nem képezi még a jelenünk részét, de ami feltehetően a jövőnknek már része lehet.

Mindezen technológiákat, különböző civilizációs betegségek esetén, már sikerrel alkalmazzák saját egészségügyi központjukban.

Damanhur jelszava a minden élővel, a környezettel és az Univerzum energiájával létrehozott, kellő harmóniában való létezés maga.

Szellemi törekvéseik egyik legelképesztőbb anyagi megnyilvánulása, a Világ 8. csodájaként is elismert, az Alpok lábainál, 30 méteres mélységben meghúzódó földbe vájt templom, melynek építése 13 éven át titokban zajlott.  

Az ’Emberiség Temploma’nem máshol, mint a Föld nagy energiavonalainak metszéspontján található és nem mellesleg egy felfoghatatlanul gyönyörű, építészeti- spirituálisművészi alkotás.   

Ez maga a rejtélyes Damanhur..

https://24.hu/elet-stilus/2015/12/16/ez-a-titokban-epult-foldalatti-templom-a-vilag-nyolcadik-csodaja/

https://napimuzsa.hu/eletmod/fesztivalok-fesztivalja-avagy-mitol-oly-mas-az-everness

Vélemény, hozzászólás?