Barion Pixel
Keresés

A parfümök elvarázsolt birodalma, avagy ki az első magyar női orr?

Korábban már született egy írás az It’s  YOUR World /IYW/  élményprogam szervező cég tulajdonosáról, küldetéséről és programjairól, mert Molnár Judit ismét megmutatja, hogy még ezekben a nehéz időkben sem ismer lehetetlent.

A néhány nappal ezelőtt hatalmas sikerrel lezajlott nemzetközi UK- CentralEuropean Business Summit’ nagyszabású rendezvény megálmodói, Molnár Judit és a Londonban élő Susanna Tóth az eredetileg tavaszra tervezett megmozdulást töretlen lendülettel, hittel és kitartással vitték végig, mely minden várakozást felülmúlóan váltotta be a hozzá fűzött reményeket, valódi London-Budapest hidat képezve, a két ország kötelékeit erősítve.

Alig telt el néhány nap, és máris egy újabb különlegességgel rukkolt elő Judit, mely személyiségéhez méltán ismét egy kuriózum:  ezúttal a parfümök világába kalauzol minket.

A korábbi parfümös programok után ezúttal egy igazi ’hungarikum’ hölgyet, Minya Viktóriát hozza majd közénk egyenesen Párizsból, aki -a már jól ismert Zólyomi Zsolt után- az első magyar női orrként gazdagítja hazánk dicsőségét.

Aki előtt pedig még ismeretlen lenne Minya Viktória neve, egészen biztosan hallhatta, látta, vagy netán valahol találkozott már az illatkreációival, mely a ’Hedonist by Viktoria Minya’ alatt vált ismertté az ’Eau de Hongrie’ mellett, mely az autentikus Tokaji eszenciát hordozza magában rejtve, annak összetéveszthetetlenül ellenállhatatlan, finom módján -az méltán örülhet Viki legújabb budapesti látogatásának, aki az elmúlt évek eredeti francia hagyományát is magával hozza.

Honnan is szerezhette volna a tudását máshonnan Viktória, mint az ősi parfümgyártás bölcsőjéből, a legendás Dél-franciaországi Grasse-ból, mely még mindig a létező legautentikusabb, legmodernebb helyszíne a parfümkészítés legmagasabb iskolájának.

Tapasztalatait csiszolván számos parfümháznak dolgozott már, mely után tapasztalatait méltán kamatoztatva és művészi énjét kiteljesítve álmodta meg egyéni illatkompozícióit.

Mindebbe belekóstolván lehetünk részesei ennek a minden érzéket megmozgató élménynek, ahol egy igazi professzionális orr segítségével alkothatjuk meg azt a saját, egyedi illatkreációt, mely felér egy valódi önmegalkotó kiteljesedéssel, mellyel énünk egy eddig ismeretlen részének felfedezésével találhatjuk meg új önmagunkat.

Ehhez nyújt rendkívüli lehetőséget Judit és Viktória az örök parfüm megszállottjainak, akiket elvarázsol az illatkészítés alkimikus boszorkánykonyhája, ahol egy új énünk várja méltó megszületését.

Az illatok szerelmeseinek nem árt sietni, hiszen az egész héten majd az összes kurzus betelt, már csak az október 23-ai parfümkészítő műhelybe van néhány szabad hely, 10 és 18 órára. Az esemény részletei az alábbi linken elérhetőek:

https://www.facebook.com/events/957284258106286

További információ, jelentkezés: info@itsyourworld.hu

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek