Jelenleg megtekinti Hogyan vágjunk neki az ősznek..?

Hogyan vágjunk neki az ősznek..?

Utolérhetetlenül is elérkezett egy rendkívül forró nyár vége, mely valamelyest más volt, mint az eddigiek. Idén későn érkezett, így mire észbe kaptunk és elkezdtünk ráérezni, szinte észrevétlenül illant el, maga mögött hagyva szabadságunk, szép pillanataink emlékét.

Mint egy hirtelen jött szerelem, mely felforrósít, majd csak a hűvös emlékfoszlányok maradnak utána.

Mindig is szerettem az évszakok változásának újat hozó sokszínűségét, így valahogy minden változást elfogta a kellő kíváncsiság izgalma, hiszen minden egyes új évszakkal, mintha az életünk is egy kicsit megváltozna, más és mást ígér.

Második évkezdésként él bennem a szabadságok vége, a szeptember elei iskolakezdés rejtett izgalma, az új és nagy tervek megvalósításának kezdete.

Tavaly ilyenkor még örömmel vágtunk neki a kezdődő ősznek, hiszen azt hittük, hogy az átvészelt néhány hónapos láthatatlan veszedelem – mely mindnyájunk életét gyökerestől felforgatta – egyszer és mindenkorra véget ért és csak a kezdeti félelem és a bezártságunk emléke marad.  Ünnepeltük az élet apró örömeit és a szüretet, majd az év legszürkébb hónapjában minden megváltozott.

Bekövetkezett az újabb visszaesés, egy sokkal sötétebb periódusban, mint a tavasz életteli ígéretének kezdetén. 

Eltérően, mégis elmondhatni, hogy jól vettük az akadályokat és túl ennyi megpróbáltatáson, immár kellő szkepticizmussal ellátva, óvatosabban készülünk az előttünk álló új évszak felmerülő nehézségeire, de valahogy mégis, egyfajta reménykedő bizonytalansággal nekivágva..

Felkészültünk a legrosszabbra -jobb esetben, csak a szabadságunk átmeneti korlátozására.

Mondhatni, hogy a környezetemben szinte senki nincs, aki ne készülne immár, egy újabb szigorító rendelet, világot lebénító mivoltára.

Furcsának tűnhet, de valamelyest mintha megedződtünk volna az elmúlt nehéz, másfél év megpróbáltatásaival, ahol az emberiség madzagon rángatva, kiszolgáltatottan áll egy új és ismeretlen, megmagyarázhatatlan ellenség árnyékában.

Egy biztos, nem segítik mindennapjainkat a folyton és mindenütt jelenlévő hírek, mendemondák, legendák és különféle összeesküvés elméletek, mert az igazság az, hogy valójában szinte senki nem tudhatja a teljes valóságot.

Több mint egy év elteltével, még mindig sötétben tapogatózva próbáljuk megfejteni a rejtélyt, hogy valójában mi is a legfőbb ellenség ezekben a megterhelő időkben.

Sajnos szinte mindnyájunk környezetében történt betegség vagy komolyabb veszteség, míg mások az emberiség ellen elkövetett legnagyobb átverésnek tartják a történteket, de egy már szinte kétségtelen: létezik egy, az eddiginél is erősebb járvány, mely mindenkire eltérően hat, ez pedig nem más, mint a kétség, a félelem és a szorongás lelket romboló vírusa.

Fontos, hogy megóvjuk a lelkünket, ne dőljünk be a legelképesztőbb híreszteléseknek, tartsuk be az alapvető szabályokat, és nem utolsósorban az eddigieknél még gondosabban óvjuk a testi-lelki egészségünket.

Bármiben is hiszünk, egyáltalán nem biztos, hogy igazunk van, egy dolog viszont ennél is kézzelfoghatóbb: a mindnyájunkat körül lengő bizonytalanság.

A szeretteinkért való aggodalmon kívül, hányan vesztették állásukat, mentek csődbe jól menő vállalkozások és élik meg a hirtelen jött kilátástalanság érzését..

Nincs könnyű dolgunk az elvakító érzelmek és a félelem miatt, de fontos, hogy győzzön a józan ész, a találékonyság, a rugalmasság, a hit és a kellő életösztön, mely -bármely elcsépelt is, szinte mindenen átsegít.

Nem veszíthetjük el a reményt és az utat, mert nincs olyan helyzet, amire ne lenne valamiféle megoldás, csak meg kell tanulni egy kissé másként tekinteni az életre.

Átvészelt már az emberiség jónéhány válságot, háborút és egyéb nehézséget – mely bár nem túl vigasztaló a legnehezebb pillanatokban, mégis érdemes erőt meríteni belőle.

Számtalan példa van háborút, deportálást és egyéb viszontagságokat túlélő aggastyánokra, akik a jelennél is jóval nagyobb szörnyűségeken estek át, példátlan életerejük és élni akarásuk mégis győzedelmeskedett a legborzalmasabb időkben is.

Bármit is hoz számunkra a hideg évszakok szele, nem engedhetjük, hogy akármely külső manipuláció, különböző célok és érdekek elvegyék tőlünk a szeretet, a hit és az eljövendő szebb élet reményét.

Hiszem, hogy akár a legszűkebb környezetünkben is ideje összefogni, egymást támogatva adni a legfőbb emberi értékeket, hogy legyen mindennek értelme és jelentősége…hogy majdan elmesélhessük majd az unokáinknak is az átélt ’science fiction’ emlékeit, hiszen számunkra ez volt a háború, melyet a mi századunk már másképp nevezett el. 

Vélemény, hozzászólás?