Barion Pixel
Keresés

Ősi elixír, avagy a meleg víz 5+1 gyógyító hatása

Ősi elixír, avagy a meleg víz 5+1 áldásos hatása

Tán sokkolónak tűnhet a rekkenő hőség közepette, hogy egy most, már- már taszítónak tűnő, meleg témát említenék, de mégsem véletlen mindez, mert immár tudományosan is bizonyított a meleg víz emberi szervezetre gyakorolt hatása.

Korábban említettem már az ősi, kínai-japán gyógymódok egyikéként, a reggeli citromos -mézes meleg víz ivásának testre gyakorolt hatásait és ezúttal egy erre épülő, keleti szokás számtalan előnyét ecsetelném.

https://napimuzsa.hu/eletmod/melyik-a-reggeli-vizivas-osi-japan-modszere/

Mindennek átgondolása rendkívül egyszerű, logikus és kristálytiszta megértést ad ez a mi kultúránknak tán még oly idegennek tűnő szokás, kiváltképp a forró nyári napokon, amikor valójában csak hűsölésre vágynánk.

Emlékszem, gyermekkoromban az apu már mesélt arról -az elsőre igen hajmeresztőnek tűnő kínai szokásról, miszerint a kínaiak a kánikulában is a forró teát részesítik előnyben.

Majd néhány évvel később, még mindig elfogott a hideglelés, amikor az ázsiai országokban járva, meleg vízzel mertek minket megkínálni, így igen kevéssé értettem ezt az egészen másként szocializálódott mivoltomból fakadó fura szokást, mely részemről mindig elutasításra került.

Majd ázsiai barangolásaim után néhány évvel -nem is emlékszem, hirtelen honnan jött az ihlet- de újra hallottam és olvastam erről a különös szokásról, vagy talán csak beérett a dolog és hirtelen azon kaptam magam, hogy citromos, illetve mézes meleg vízzel indítom a napot, melytől egyre remekebbül éreztem magam.

Hogy miért is kortyolgassuk ezt a végtelen egyszerű, meleg italt?

Íme, az azóta is egyre többet emlegetett meleg víz áldásos hatásai:

1. Első és legfontosabb jellemzője, mely tudományosan is bizonyított, az az emésztésserkentő tulajdonsága, melynek rendkívül egyszerű magyarázata a víz hőmérsékletében rejlik.

A meleg víz kiválóan serkenti a belső szervek és az emésztés működését és oldja a lerakódott táplálékmaradványt, míg ellenben a hideg víz lelassítja a belső munkálatokat és a zsírok-olajok megszilárdulásához vezet, mely ezáltal jóval könnyebben lerakódik a belek mentén.

2.A hagyományos kínai orvoslás szerint a hasi fájdalmak oldására, a renyhe bélműködés és a székrekedés megelőzésére, a torokfájásra – a hő hatására kitágult erek a feszültség oldását maga után vonva, a fejfájás megelőzésére is használatos, de a belélegzett vízgőz hatása, még tovább fokozza ezen tünetek enyhülését.

3. Korunk népbetegségénél, keringési problémák esetén, az enyhén megemelkedett testhőmérséklet és az erek kitágulásával a vérkeringés élénkül, miáltal ez életfunkciók jóval fokozottabb működése révén, a salakanyagok nagymértékű feloldása és tisztulása magától megtörténik.

4. Nem utolsósorban- erről kevés szó esik, mégis elhanyagolhatatlan, hogy a megnövekedett testhőmérséklet az anyagcsere-folyamatok felgyorsulását eredményezi, mely a több kalória elégetésével, a fogyás egyik fő feltétele.

5. Mindemellett a fokozott anyagcsere-működés egyben a vese munkáját is stimulálja.

6. Fiatalító hatása sem elhanyagolható, mely részben a fent leírtaknak köszönhető, melyek együttes hatásaként, a bőr rugalmassága-szépségére is rendkívül jó hatással bír.

Összegzésként legyen tél vagy nyár, a keleti kultúrából merítve, érdemes a reggelt néhány csésze meleg vízzel indítani, illetve akár étkezések előtt is egy-egy pohár meleg víz elfogyasztása különösen a hasznunkra válik, mert egy biztos, hogy a test meghálálja megváltozott szokásainkat.

Ha netán még idegenkedünk tőle, akkor eleinte indítsuk a reggelt csak egy pohárnyi adaggal, majd később növelhetjük a mennyiséget, illetve érdemes citrommal, vagy mézzel fokozni az élvezetet.

Mint szinte bárhol, itt is érdemes játszani, kísérletezni majd -és nem utolsósorban élvezni a kívánt eredményt.  

https://wellandfit.hu/wellness/2017-08/ezert-igyal-minden-nap-meleg-vizet-is/

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek